Becsült olvasási idő: 1 perc
„Csendes órát” vezet be nyitva tartási ideje alatt egy brit szupermarket

Az Asda nevű brit üzletlánc az autista és a fogyatékossággal élő vásárlók megsegítésére „csendes órát” vezet be egyik manchesteri egységében. Az írás a The Guardian cikke alapján készült.

A Cheetham Hillben található Asda Living áruház „akadálymentesített” órát tart az olyan vásárlók számára, akiket megijeszt, vagy csupán feszélyez a sok zaj és a kisebb-nagyobb felfordulás.

A bolt az egyik korai órában a mozgólépcsőkhöz, a zenelejátszó hangfalakhoz vagy az akciókról értesítő hangosbemondó rendszerhez hasonló, elektronikus zavaró tényezők működtetése nélkül várja majd a vevőket.

Simon Lea, üzletvezető elmondta, hogy az elhatározás akkor született meg benne, amikor látta, hogy egy autista fiú milyen nehezen viseli a vásárlást az üzletben.

„Beszéltem a munkatársaimmal és a vevőkkel, hogy miként is segíthetnénk az autista vagy a fogyatékossággal élő vásárlóknak – mesélte Lea. – Én sok évig szorongással küzdöttem, és abszolút utáltam bemenni a forgalmas üzletekbe. Ha ejthetünk néhány kisebb változtatást, hogy ezek a vevők jobb vásárlási élményben részesüljenek, és kellemesen érezzék magukat, akkor mindenki számára jobb hellyé válik majd az üzlet. […] A csendes óra gondolatát a múlt héten posztoltam ki a Facebookra. A reakció abszolút fantasztikus volt, az ország minden tájáról több ember is mondta, hogy ez mennyire hatalmas ötlet” – számolt be az üzletember.

Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám