Becsült olvasási idő: 1 perc
Csökkent vagy sem a kiskereskedelmi fogyasztás 2010-ben?

A Magyar Kereskedelmi Szövetség a KSH adataira hivatkozva cáfolja a NOL.hu 2011. szeptember 2-i „A statisztika cáfolja Matolcsyt – Fogyasztás – A zuhanás már két éve megállt” című írásának egyes állításait. A cikk szerint „Nem kis ellentmondás feszül a belföldi fogyasztás zuhanásának megállításával dicsekedő Matolcsy György szavai és a rideg számok között”.

okszAz írás szerint „a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai azt mutatják, hogy a kiskereskedelmi forgalom 2009 novemberében fogott padlót, akkor a naptárhatástól megtisztított volumenindex 92,3 százalékra esett, azaz 2008 novemberéhez képest 7,7 százalékkal esett vissza a fogyasztás. Onnan kapaszkodott fel, mígnem tavaly júliusban ismét pozitív adatot mért a KSH”.

Nos, a KSH adatai mást mutatnak, mint amit a NOL.hu állít. 2007-2010. között a következőképen alakult a kiskereskedelmi forgalom volumene éves szinten az előző évhez képest:

2007.        97,9
2008.        98,4
2009.        94,7
2010.        97,9
________________
Érték: %, előző évhez képest, árváltozások kiszűrésével, tényadatok

A NOL.hu-nak abban igaza van, hogy 2010 júliusától emelkedett a havi kiskereskedelmi volumenindex, csak éppen azt nem említi meg, hogy ez a növekedés a negyedik negyedévben már megállt. 2010. utolsó negyedéve (az első két negyedévvel együtt) sajnos elmaradt az előző év azonos időszakától, így a kereskedők legnagyobb sajnálatára a tavalyi kiskereskedelmi mérleg is negatív volt.

A személyi jövedelemadó többletének és a nyugdíjpénztári reálhozamok együttes 660 milliárd okszforintos összegének felhasználásáról megoszlanak az elemzők állásfoglalásai. A Szövetség becslése szerint (mivel teljes körű adatok még nem állnak rendelkezésre) áru-, szolgáltatásvásárlásra, devizahitel törlesztésre és megtakarításra egyaránt felhasználták (az nem igaz, hogy csak megtakarításra).

Ezt talán alátámasztja az, hogy valóban voltak olyan családok, akiknek első félévben csökkent az elkölthető jövedelmük az adóváltozás (vagy más okok) következtében, a kiskereskedelmi fogyasztás nagysága nemzetgazdasági szinten pedig nem változott (a KSH szerint 2011. első félévében a fogyasztás a tavalyi év első félévével azonos volt), akkor voltak olyan háztartások is, akik többet fogyasztottak a korábbiaknál.

Budapest, 2011. szeptember 2.