Az adatok ismertetésekor Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője kiemelte: 1968 óta nem fordult elő Magyarországon, hogy csökkentek a fogyasztói árak. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy ez egyelőre nem nevezhető deflációnak, mivel ez az első hónap, amikor csökkennek az árak, ráadásul csekély mértékben.
A KSH adatai szerint a háztartási energia, a ruházkodási cikkek, a járműüzemanyagok, a tartós fogyasztási cikkek, valamint az élelmiszerek olcsóbbak lettek, míg a szeszes italok, a dohányáru és a szolgáltatások drágultak az utóbbi egy évben.
Londoni pénzügyi elemzők arra számítottak, hogy áprilisban nem sokat mozdult az éves összevetésű magyarországi infláció az egy hónappal korábban mért 0,1 százalékos tizenkét havi ütemről, prognózisaik zéró és 0,3 százalék között mozogtak.
A rezsicsökkentés is közrejátszott
A maginfláció, a szezonálisan kiigazított adatok szerint, mínusz 0,1 százalék volt áprilisban márciushoz képest, míg az előző év azonos időszakával összevetve 2,4 százalék volt.
A nyugdíjas fogyasztóár-index az előző hónaphoz képest nem változott, 2013 áprilisához képest azonban 0,6 százalékkal csökkent.
Mináry Borbála kifejtette, hogy a fogyasztói árak csökkenésében egyrészt szerepet játszott a gáz alapdíjban megmutatkozó újabb rezsicsökkentés, emellett pedig az egyéb cikkeken kívül minden termékkategóriában folytatódott az árak mérséklődése.
Burgonya fel, csoki le
A KSH adatai szerint egy hónap alatt az élelmiszerek 0,3 százalékkal drágultak, meghatározóan az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 3,4 százalékos áremelkedésének következtében. Csökkent a csokoládé, a kakaó (2,9 százalék), a cukor (2,4 százalék), valamint a liszt (1,7 százalék) ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,1 százalékkal csökkent.
A legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek drágultak egy hónap alatt, 2,3 százalékkal, az ilyenkor szokásos szezonális változásoknak megfelelően.
A szolgáltatások ára nem változott egy hónap alatt.
A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia körében 0,3 százalékos árcsökkenés történt.
Éves szinten 0,5%-ot csökkentek az élelmiszerárak
A tartós fogyasztási cikkekért, valamint az egyéb cikkekért (lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) átlagosan 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Ez utóbbin belül a járműüzemanyagok ára szintén 0,1 százalékkal csökkent.
Egy év alatt az élelmiszerárak 0,5 százalékkal csökkentek, ezen belül csökkent a liszt ára 20, a cukoré több mint 17,1, az étolajé 13,8 százalékkal, míg a tojásé 7,6, az idényáras élelmiszereké pedig csaknem 5 százalékkal mérséklődött. Drágult viszont a tej (10,3 százalékkal) és a sajt (9,5 százalékkal), illetve 7,3 százalékkal nőtt a szeszes italok, dohányáruk ára.
Az Európai Unió 28 tagországában 2014. márciusban a fogyasztói árak (a harmonizált előzetes adatok szerint) átlagosan 0,6 százalékkal voltak magasabbak, mint 2013. márciusban. Bulgáriában és Görögországban csökkentek leginkább az árak (2,0 és 1,5 százalékkal), míg a legnagyobb drágulás (1,6 százalék) az Egyesült Királyságban, valamint Máltán és Ausztriában (1,4-1,4 százalék) következett be - írja a KSH.

