A dán, Maersk nevű óriásvállalat vezetője szerint az olajárak olyan alacsonyan vannak, mint a 2008-09-es válság mélypontján, és annyi ideje tartózkodnak már ezeken a szinteken, hogy nem is látszik talpra állás a közeljövőben. Ráadásul a fuvardíjak is alacsonyabbak, vagyis, a külső körülmények most rosszabbak, mint akkor voltak – idézi Andersen szavait a Business Insider.
Bár az üzletember cége aggasztó eredményeinek (ötödére esett a nyereség) szerdai közzététele után nyilatkozott a Financial Timesnak, a vezérigazgató vélekedése szerint általánosságban sincs jó állapotban a globális szállítmányozás. Andersen úgy látja, hogy az alacsony energiaárak, a világszerte fennálló erőteljes piaci volatilitás és a kínai gazdaság lassulásának mérgező elegye idézte elő a kritikus helyzetet.
A nehézségek ellenére a Maersk vezetője továbbra is pozitív hangot ütött meg a jövővel kapcsolatban. Hangsúlyozta, nem csak ahhoz állnak stabil lábakon, hogy átvészeljék ezt az időszakot, hanem ahhoz is, hogy előnyt kovácsoljanak belőle.
A befektetők a pozitív hangvétel ellenére sem fogadták optimistán a jelentést. A Maersk részvényei ugyanis mintegy 8,6 százalékkal estek szerda reggel.

