Egy digitális alapokon álló rendszer épült ki az őstermelők számára, amely leváltja a papír alapú igazolványokat – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. A Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában elmondta, hogy az igazolványt egyelőre nem kötelező lecserélni. Az elnök szerint így helyzetbe kerülnek a valódi őstermelők, szabályozza az őstermelői igazolvánnyal rendelkező, ám tényleges termelést nem végző ’álőstermelőket’ és megkönnyíti a fogyasztók a döntéshozatalát.
Győrffy Balázs megjegyezte, hogy több újítás is bevezetésre került január elsejével: az informatikai rendszer miatt nem kell évente újra minden adatot megadniuk az őstermelőknek és háromról öt évre hosszabbodott az igazolvány hatálya. Hozzátette, hogy kiváltását továbbra is a falugazdászoknál lehet kezdeményezni ingyenesen. A visszaélések miatt azonban csak személyesen vagy meghatalmazással lehet igényelni – mondta.
Az is újítás, hogy januártól jól látható helyre kell az őstermelőknek az igazolványszámukat kiírni, valamint azt is, hogy az áru saját őstermelői tevékenységből származik.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke megjegyezte, hogy jelenleg egy mobiltelefonos applikáción dolgoznak, amellyel a vásárló vagy akár a versenytárs ellenőrizheti, hogy milyen tevékenységet folytat, folytathat adott őstermelő. Azaz, ha dinnyét és paprikát termel, akkor a barack, amit a piacon árul, biztos nem a saját őstermelői tevékenységéből származik - magyarázta.
A korábbi papíralapú igazolványok 2016. december elsejéig lehetnek forgalomban.

