A Micra Oktatási Központ megnyitásával a következő időszak legnagyobb fejlesztése kezdődik meg. Az új budapesti képviseletet Krysztof Urbanowicz, a Comp Csoport igazgatótanácsának tagja, Zbigniew Stanasiuk, a Lengyel Telekommunikációs Ipari Kamara alelnöke, és Novák Zoltán, a Micra-Metripond Kft. ügyvezető igazgatója nyitotta meg. „Stratégiai döntés volt az oktatási központ létrehozása, mert felelős vállalatként nem elégedhetünk meg azzal, hogy rendben leszállítottuk a 33 ezer pénztárgépet. A rendszer üzemeltetése az ügyfelek számára a mi feladatunk, ezért fordítunk még több energiát a szervizpartnereink továbbképzésére. Ez az államnak is fontos, mert nem azért hozott létre egy olyan rendszert, amely sok milliárd forinttal növeli az adóbevételeket, hogy az a karbantartás hiánya miatt néhány év múlva összeomoljon.” – mondta Novák Zoltán. A fejlesztés nyomán összesen 30 munkatárs dolgozik majd Hódmezővásárhelyen és az új budapesti képviseleten, és megkezdik a komplex képzési program kidolgozását.
Krzysztof Urbanowicz, a Comp Csoport igazgatótanácsának tagja arról beszélt, hogy a Csoportnak sikerült teljesítenie a magyarországi elvárásokat. „A Micra-Metripond és a többi forgalmazó partnerünk teljesítménye összességében azt jelenti, hogy csoportszinten elértük a 30%-os piaci részesedést.”
Zbigniew Stanasiuk, a Lengyel Telekommunikációs Ipari Kamara alelnöke azt mondta, hogy Lengyelországban részben épp a minőségi oktatás biztosítása a kamara egyik legfontosabb feladata. „Nálunk a pénztárgépes iparág felismerte, hogy ha a cégek nem fognak össze egymással, és nem dolgozzák ki annak a háttértámogatásnak a struktúráját, amellyel működtetni lehet a fiskális termékek, vagyis az adóügyi bizonylatot kezelő készülék rendszerét, az a piac minden szereplőjét hátrányosan érinti hosszútávon.”
Az iparági összefogást sürgette Novák Zoltán ügyvezető is, aki bejelentette, hogy a Micra-Metripond kezdeményezésére a közeljövőben megalakul egy olyan szövetség, amelynek az a célja, hogy a javítsa a piac és a kormányzat közötti kommunikációt, és hogy szakmai támogatással illetve tapasztalatokkal járuljon hozzá a jövőbeni rendelet-előkészítéshez és rendeletalkotáshoz. Novák szerint egy ilyen szakmai szervezet már a kiskereskedelmi online átállás időszakában is segíthetett volna abban, hogy kevesebb konfliktussal járjon az online-osítás és hogy gyorsabban befejeződjön. A szövetség tagsága pénztárgép-forgalmazókból, alkatrész-beszállítókból és viszonteladókból áll majd.

