Korábban az Index is kikérte ezeket az adatokat, de az MNKH a 444-nek és a Transparency Internationalnek is csak egy elveszített közérdekű adatigénylési per után adta ki a kért információt.
A cikkből kiderül, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter és Tarsoly Csaba, a Quaestor azóta letartóztatott vezére által 2013-ban ünnepélyes keretek között átadott moszkvai magyar kereskedőház valójában nem is lézett. A moszkvai magyar kereskedőház oldala a quaestor.hu-n még ma is működik, és az MNKH oldalán néhány hónappal a Quaestor-botrány kitörése előtt még büszkén hirdették a moszkvai kereskedőházat. Ehhez képest a lap által kiperelt papírokban nem lehetett megtalálni az orosz kereskedőház nyomát sem, és a lap külön kérdésére az MNKH Zrt. azt írta, hogy a cég „Oroszországban soha nem nyitott kereskedőházat".
Az Index lapszemléjének megjelenése után a Külgazdasági és Külügyminisztérium reagált a 444 cikkére. Azt írták, „mint azt számtalanszor elmondtuk, a moszkvai kereskedőház a Quaestor magánkezdeményezéseként indult el. Értelemszerűen így havidíjra sem volt a Quaestor jogosult, és más jogcímen sem jutott közpénzhez. Ez nem jelenti azt, hogy az MNKH nem közvetített orosz relációban ügyletet, de ezekben a Quaestor nem vett részt."
A cikkből az is kiderül, hogy a legdrágább kereskedőházat a magyar állam Törökországban tartja fenn. Ott az állam partnere az Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal is összefüggésbe hozott Adnan Polat, és cége, az ALX Kft. A cég az együttműködésért összesen nagyjából egymilliárd forintot kapott egy év alatt: ezért a pénzért Törökországban képviselik a magyar cégeket. Az MNKH adatai alapján eddig egyetlen üzletet sem hoztak össze magyar cégek a kereskedőház segítségével.
A kereskedőházról és az akörüli furcsaságokról az Index itt írt részletesen. A külügy által dotált, idén 10 milliárdból gazdálkodó kereskedőház feladta az lenne, hogy a magyar KKV-kat exportlehetőségekhez segítse; a baj csak az, hogy ahol megjelenik a méregdrága és teljesen átláthatatlanul működő cég, ott nemhogy nem nő, hanem csökken a magyar export. A megrendelések közül pedig elég sok külkereskedelmi tapasztalattal nem rendelkező, cserébe a kormányhoz és egymáshoz közel álló üzleti körökhöz vándorolt.

