A legjobb munkahelyért járó elismerés jól tükrözi a Mars munkatársak iránti elkötelezettségét, illetve azt a szenvedélyt és kreativitást, amit nap mint nap magukkal visznek a munkahelyükre. A vállalat meggyőződése, hogy egy cég teljesítménye a munkatársak jólététől függ, ezért különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lehető legjobb munkakörnyezetet biztosítsák a kollégák számára, bárhol, bármilyen pozícióban is dolgoznak.
“Ez az elismerés jelentős mérföldkő a cégünk számára, és nagyszerű bizonyíték arra, hogyan jelennek meg a mindennapi gyakorlatban a vállalati értékeink. Ami pedig a legfontosabb: a díj annak a 18 400 fantasztikus európai munkatársnak az elismerése, akik rendszeresen bizonyítanak önállóan és csapatban is” – foglalta össze Juan Martin, a Mars Multisales Europe regionális elnöke. “Ez teszi a Marsot egy igazán egyedi és nagyszerű hellyé, amire büszkék vagyunk, és amiért eltökélten dolgozunk mindennap” – tette hozzá.
Myriam Cohen-Welgryn, a Mars Petcare Europe regionális elnöke is hasonlóan nyilatkozott, aki a Wrigley francia és belga üzletágának vezérigazgatójával, Anna Geiserttel vehette át a díjat. “Különösen büszke vagyok erre a díjra, ugyanis elárulja, hogy mit gondolnak a cégről a munkatársak. A Mars mindig szem előtt tartotta a munkatársak jólétét, ez az elismerés pedig megerősít minket abban, hogy ez a legjobb, amit tehetünk.”
A Mars vállalati stratégiája egyedi, hiszen nem csak az a célja, hogy megfeleljen a munkatársak igényeinek, hanem a segítségével egy olyan céget építhetnek fel, ahol az Y-generáció tagjai ugyanúgy jól érzik magukat, mint azok, akik gyermeknevelés mellett dolgoznak, vagy azok, akik nyugdíj előtti éveiket töltik a vállalatnál, és lehetőségük van arra, hogy megvalósíthassák önmagukat.
CSALÁDIAS KULTÚRA, AMELY A SZABAD TULAJDONT TÁMOGATJA
Mivel a vállalat a mai napig a Mars család tulajdonában van, a munkatársak egy erős és különleges vállalati kultúrában dolgozhatnak, amely a Mars irányelveinek alappillérét is jelenti. A dolgozókra munkatársként és csapattársként tekintenek, a mindennapi munkát és döntéshozatalt pedig az 5 alapelv segíti (Minőség, Felelősség, Kölcsönösség, Hatékonyság és Szabadság).
A cég átlagon felüli kapcsolatépítési és vezetői lehetőségeket biztosít, a munkatársakat pedig arra biztatják, hogy úgy dolgozzanak, és úgy irányítsák az üzleti folyamatokat, mintha a saját vállalkozásuk lenne.
PÁRATLAN MUNKAHELYI KÖRNYEZET
A Mars kiemelkedő munkahelyi környezetet biztosít: a munkaterületek nyitottak, elősegítik az együttműködést és szórakoztatók, a vezetői és munkatársi pozíciók pedig nincsenek élesen elkülönítve. A Mars Petcare részlegen dolgozó munkatársak még a háziállataikat is behozhatják az irodába!
A vállalat ezen kívül a kiegyensúlyozott és egészséges életmód jegyében olyan programokon is dolgozik, mint a rugalmas munkaidő, a távmunka, valamint a tömörített munkahét – mindez egy hosszú távú, örömteli és jutalmazó karriert biztosít.
ELISMERÉS A MARS TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁSÉRT
A Mars jelentős vállalati forrásokat fordít társadalmi célú aktivitásokra. A Mars Önkéntes Programhoz kapcsolódó jótékonysági tevékenységek célja, hogy erősítse azokat a közösségeket, ahol az adott szektor működik, az aktivitások pedig az ott készülő termékekhez is szorosan kötődnek.
A brit Mars petcare részlegén dolgozó munkatársak például állatmenhelyeken önkénteskednek, kutyák és macskák etetéséről gondoskodnak, valamint jelentős adománnyal támogatják minden évben az örökbefogadást. Az élelmiszeripari szektorban dolgozók az élelmiszerbankok adományainak csomagolásában és szállításában segítenek, illetve olyan rendezvényeket szerveznek, ahol a gyerekek játékos formában tanulhatnak a megfelelő táplálkozás fontosságáról. A cég Wrigley részlegén a munkatársak egy helyi fogorvosi iskolával karöltve valódi színházi előadást hoztak létre, amelyben a helyes fogápolás jelentőségére hívták fel a figyelmet. A Mars jótékonysági tevékenysége szorosan kapcsolódik a cég termékportfóliójához, ezzel is tudatosítva a munkatársakban, hogy amit tesznek, több mint egy munka – tízből kilenc munkatárs úgy nyilatkozott, jó érzéssel tölti el, hogy hozzájárulhatnak a közösség építéséhez.
“A környezettudatosság és a közösségre összpontosított figyelem teszi a Marsot egy igazán jó munkahellyé, és a sikereinknek is ez az egyik legfőbb mércéje” – foglalták össze az ott dolgozók.

