Becsült olvasási idő: 1 perc
Egymilliárd értékű gabona áfáját csalták el

Mintegy 250 millió forint költségvetési kárt okoztak azok a kereskedők, akik fiktív számlákkal értékesítettek gabonát.

Az ügyben illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferensének tájékoztatása szerint egy Debrecenben működő gazdasági társaság papíron több mint egymilliárd forint értékben vásárolt repcét, takarmánykukoricát és árpát különböző Hajdú-Bihar megyei vállalkozásoktól, valójában azonban Romániából és Szlovákiából származtak a termények. Egy cégláncolat létrehozásával akarták elkerülni az uniós beszerzéshez kapcsolódó adófizetési kötelezettséget – tette hozzá Uzonyi Sarolta.

A referens közlése szerint az „áfamentes” beszerzést hazai, bruttó értékű vásárlásnak tüntette fel a társaság, miközben az ezt igazoló, hamis számlákat kiállító vállalkozásoknál soha nem is volt az árukészlet. A gabona eredetének leplezésére hamis fuvarleveleket is készítettek. A fiktív számlákat kiállító társaságok nem nyújtottak be adóbevallást, ráadásul ügyvezetőik többnyire büntetett előéletű személyek, egyikük jelenleg is börtönben van – ismertette a részleteket a sajtóreferens.

gabonaHozzátette: a pénzügyi nyomozók az észak-alföldi régió adóellenőreivel és pénzügyőr járőreivel közösen dolgoztak azon, hogy minél gyorsabban leleplezzék a teljes elkövetői kört. A nyomozók egy időben 13 helyszínen tartottak házkutatást, a bűncselekmény elkövetését bizonyító okiratokat lefoglalták.

A költségvetésnek okozott kár megtérülése érdekében lefoglalták az elkövetők gépjárműveit, ingatlanjaikat és bankszámláikat zároltak. A lefoglalt vagyon az előzetes becslések szerint több mint hatvanmillió forintot ér – gabonamondta Uzonyi Sarolta.

Hozzáfűzte: minden jel arra utal, hogy a szervezet tagjai jelentős értékre elkövetett adócsalás bűntettét követték el, ezért nyolc évig tartó szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság. Két embert már az akció napján őrizetbe vettek a nyomozók, a harmadik elkövető pedig rövid időn belül feladta magát; jelenleg mindhárman előzetes letartóztatásban vannak – közölte a sajtóreferens.