Ha alvás előtt nassolni szeretnénk, együnk inkább túrót, állítja egy friss tanulmány. A kutatás szerint, ha lefekvés előtt 30 perccel 30 gramm fehérjét elfogyasztunk, jobb lesz az izomzatunk minősége, az anyagcserénk, és úgy általában az egészségi állapotunk is.
A húszas éveikben járó, életerős fiatal nők vettek részt a vizsgálatban. A résztvevők túrómintákat kaptak, amelyeket 30, illetőleg 60 perccel az alvás előtt kellett megenniük. A szakemberek főleg azt kívánták kideríteni, hogy ez a tejtermék milyen hatást gyakorol az anyagcsere sebességére és az izomzat regenerálódására.
Michael Ormsbee, a táplálkozástudomány professzora így fogalmazott: »Már eddig is sejtettük, hogy a teljes értékű élelmiszerek a fehérje-kiegészítőkhöz hasonlóan működnek, de most már bizonyítékunk is van rá. Ez azért fontos, mert [ezek az adatok] csak tovább gazdagítják azt a szakirodalmat, amely arra utal, hogy a teljes értékű élelmiszerek ugyanolyan kedvező hatásúak, mint a fehérje-kiegészítők, és rávilágítanak a „porokon és a keverőpalackokon” túlmutató elalvás előtti táplálkozási lehetőségekre.«
A tanulmány eredményeit a British Journal of Nutrition nevű tudományos folyóiratban ismertették a tudósok.

