„Közös nevezőjük, hogy eladásaikat export révén akarják növelni, és azáltal is erősíteni piaci pozícióikat” – hangsúlyozta a Messe Köln ügyvezetőségének elnöke, Gerald Böse a megnyitó sajtótájékoztatón.
Hozzátette, hogy a kiállítók száma túlszárnyalja a nagyon erős legutóbbi vagy azt megelőző élelmiszer vásáraik rekordjait. De a puszta adatoknál lényegesebbnek tartja, hogy az Anuga immár a világ legnagyobb és legfontosabb üzleti platformja élelmiszerek és italok kereskedelme számára.
Mint mindig, most is az új termékek és az innovációk állnak az érdeklődés középpontjában. Azért, hogy kiállítók és látogatók áttekinthessék a sokféle újdonságot, „Anuga taste Innovation Show” keretében állítják ki a legígéretesebb újdonságokat, amelyeket egy szakmai zsűri válogatott ki.
Érdeklődők számára összesen 880 vállalat 2 300 új termékét mutatja be a www.anuga.de oldalon található innovációs adatbank.

Egyik legszélesebb körű trend, hogy élelmiszerek mind nagyobb köre tartalmaz vagy újabban proteint is, vagy pedig az eddiginél többet.
Protein jelképezi a fitneszhez, egészséghez, kiegyensúlyozott táplálkozáshoz fontos pluszt; protein egészíti ki étkezését a ma embereinek, akik fizikailag vagy szellemileg sokat teljesítenek. Protein forrása lehet borsó vagy szója, de tejtermék és húskészítmény is. Például hústartalmú snack, tejeskávé, joghurt, jégkrém és különböző ízesítésű tejes italok tartalmazhatnak ehetnek plusz proteint.
Nem számítanak ugyan igazi újdonságnak a séta vagy utazás közben ehető harapnivalók és iható italok vagy az azonnal fogyasztható terméke. De említésre méltó, hogy jó néhány cég mutat be sok figyelemre méltó új variánst, ügyes csomagolási megoldást, rögtön ehető friss ennivalót, tovább érdekes ízt.
„Ami az üzleti kapcsolatokat illeti, számos piaci szereplő számára fontos célpont az Európai Unió, mivel tagországaiban magas az életszínvonal és stabil a konjunktúra. De az Unión belül is óriási az árucsere” – jelentette ki Gerald Böse.
Szavai érvényesek Magyarországra is. Hiszen élelmiszereink öt legnagyobb célországa általában elviszi az értékben mért export felének valamivel nagyobb részét: Németország, Románia, Olaszország, Ausztria és Szlovákia.
A kiállító cégek 10 százaléka német, 90 pedig külföldi. Globális összképet látunk a legtöbb kiállítóval szereplő külföldi országok listáján: Olaszország és Spanyolország után Kína következik majd Törökország. Aztán a sorrend Görögország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Egyesült Királyság, Belgium, USA és Thaiföld.
Mellettük jelentős számban vannak jelen argentin, brazil, indiai és egyiptomi cégek.
A magyar kiállítók listája ábécé sorrendben a karcagi Agrosprinttel kezdődik és a zsámbéki Ziegler kft.-vel végződik. Előbbi gyorsfagyasztott zöldséget-gyümölcsőt kínál, utóbbi pedig ostyát gyárt.
Kakuk Márta a Köln Messe magyarországi képviselője azt mondta vasárnap délután: „Jóleső érzéssel állapíthatom meg, hogy amíg néhány évvel ezelőttig még huszonvalahány vagy harmincnál alig valamivel több magyar vállalat szokott kiállítani az Anugán, addig most már stabilizálódni látszik, hogy hetvennél többen mutatják be termékeiket, egyre magasabb színvonalon, mind mutatósabb, vonzóbb standokkal szeretnék bővíteni üzleti kapcsolataikat.”.

