Becslések szerint a Magyarországon a forgalomban lévő permetszerek 4 százaléka bizonytalan eredetű, hamis, az alacsonyabb ár miatt azonban egyes termelők megveszik ezeket a készítményeket. Szerencsésebb esetben nincs semmilyen hatásuk a hamisítványoknak – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorából.
Veszélyes jelenség ez. Arányait csak becsülni lehet, hiszen ha tudnánk, mennyi hamisított növényvédő szer van az országban, azt is tudnánk, hol találjuk meg – mondta Jordán László, a Nébih növény, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettese.
Felidézte: tíz éve még a „durva hamisítványok korát” éltük, az akkor eladásra kínált illegális készítmények „még csak nem is közelítettek” a valódi növényvédő szerekhez, előfordult, hogy cukrozott kakaóport, illetve étkezési búzadarát adtak el gyomirtóként. A szakember szavai szerint azok legalább nem tartalmaztak hatóanyagot, a közelmúltban ugyanis volt rá eset, hogy egy teljes kukoricatábla pusztult ki a hamisított permetszertől.
A legnagyobb veszélyt éppen az jelenti a bizonytalan eredetű növényvédők esetében, hogy „nem tudni, mi van bennük”, és ezért a növényre, de akár a fogyasztókra is károsak lehetnek – hangsúlyozta. Eddig nem találtak olyan hamisítványt, amely az emberi egészséget is veszélyezteti – emelte ki Jordán László, majd hozzátette: kiemelten kezelik a hamisítás elleni küzdelmet, az adóhatósággal együttműködve az utóbbi időszakban a korábbinál több csalást lepleztek le.

