Karen Lo
Becsült olvasási idő: 1 perc
Elsőszülött lánynak lenni nem fenékig tejfel

Az elsőszülött lányok 29 százalékkal nagyobb eséllyel válnak túlsúlyossá a húguk/aiknál, elhízottság tekintetében pedig már egyenesen 40 százalék ez az arány. A The Daily Meal cikke.

Egy, a Journal of Epidemiology & Community Health nevű folyóiratban publikált tanulmány újabb bizonyítékkal támasztja alá, hogy az elsőszülött nővérek élete nem csak játék és mese. Amint arra az értekezés rávilágít, a rangidős lánytestvéreknél a húguk/aikhoz viszonyítva 40 százalékkal magasabb az elhízás veszélye. „Sovány” vigasz, hogy sima túlsúly tekintetében már csak 29 százalékos ez az arány.

Dr. Wayne Cutfield , az értekezés vezető kutatója a US News and World Reportnak elmondta, hogy tanulmányuk a hasonló vizsgálatok sorában negyedikként mutatott ki összefüggéseket a női vagy férfi elsőszülöttség, illetve bizonyos egészségügyi kockázatok között.

A pusztán megfigyelésekre alapozó értekezésből kiindulva Cutfield úgy gondolja, hogy mind ennek az egyik lehetséges oka az elsőszülöttek esetében az anyai vérnek a méhlepényhez történő, korlátozottabb áramlása lehet. Az elsőszülöttek emellett (nyilván alapesetben) a testvéreiknél gyakran kevesebbet nyomnak a mérlegen, ami azzal magyarázható, hogy esetükben esetlegesen kevesebb tápanyag jut el a magzathoz.

A több mint 13 000 lánytestvért (körülbelül 27 000 nő) vizsgáló tanulmány összhangan áll az elsőszülött fiúkról idáig végzett társainak mindazon konklúzióival, melyek alapján a báty általában súlyosabb és magasabb lesz az öccsé/einél.  

Mint ahogy arról Dr. David Katz az American College of Lifestyle Medicine igazgatója a U.S. News-nak beszámolt, ez a vizsgálat nőknél is kimutatta a férfiaknál már feltárt összefüggéseket a felnőttkori elhízás és a születési sorrend között.

„[A vizsgálat] ugyanakkor nem tárja fel egyértelműen az összefüggés okait. A születési sorrend nem módosítható kockázati tényező, az obezogén (elhízást elősegítő) környezet és életvitel […] ugyanakkor kétségkívül azok. Éppen ezért ezekre kellene összpontosítanunk a figyelmünket” – vélekedett Katz.

Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám