Becsült olvasási idő: 1 perc
Elszúrták a szlovákok, elveszíthetik a Tokaj nevet

Egyre valószínűbb, hogy Szlovákia elveszíti a Tokaj védett eredetmegjelölést – írja az Új Szó a szlovák agrártárcára hivatkozva. A minisztérium tájékoztatása szerint ugyanis veszélybe került az a szlovák-magyar kétoldali megállapodás, amely lezárhatta volna a hét éve húzódó vitát, és amelyről a felek hónapok óta tárgyaltak.

tokajA Szlovák Szabadalmi Hivatal kezdeményezésére az Európai Unióban (EU) hétfőn bejegyezték a „Tokaj Szőlészeti Térség” termékleírását. A hivatal ezt a Tokaji Társulás kérésére, a szőlészetről és borászatról szóló jogszabályra hivatkozva tette a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium jóváhagyása nélkül – jelentette be Simon Zsolt miniszter.

„Ezzel csak az a gond, hogy az említett törvény már nem érvényes. Az élelmiszerekről szóló hatályos jogszabály pedig kimondja, a szeszes italok oltalom alatt álló eredet-megjelölésének bejegyzése előtt az illetékes tárcának jóvá kell hagynia a termékleírást” – tette hozzá a miniszter. Azzal, hogy a Szlovák Szabadalmi Hivatal ezt elmulasztotta, egyrészt törvényt sértett, másrészt magára vállalta a Tokaj márkanév védelmének felelősségét Szlovákiában azzal a 18 tokaji szőlőbirtokossal egyetemben, akik a társulást alkotják.

„Év végéig kellett volna leadnunk a magyar féllel egyeztetett, egységes termékleírásokat, ami lehetővé tette volna, hogy Szlovákia is előállíthasson valódi Tokajit” – mondta a miniszter. A hivatal váratlan közbelépése ezt meghiúsította, hiszen a rendszer az újabb módosítást már nem teszi lehetővé, ezért kérdéses, ezek után hogyan lehet összehangolni a szlovák Tokaj és a magyar Tokaji termékleírását.

„Ahhoz, hogy Szlovákiában Tokajit termelhessünk elengedhetetlen, hogy a termékleírás tokajminden részletében egyezségre jussunk a magyar féllel. A Tokaj Szőlészeti Térség azonban nem terméket, hanem területet jelöl” – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint fennáll a veszélye annak, hogy ezt a megjelölést Magyarország ismét megtámadja.

Mint ismeretes Magyarország áprilisban az Európai Bíróságon beperelte az Európai Bizottságot (EB), azt követelve, hogy törölje a Tokaj Szőlészeti Térség (Vinohradnícka oblast Tokaj) eredetvédett megjelölést Szlovákia számára, mivel azt jogalap nélkül jegyezte be, hiszen az EB-nek a 2009. június 30-án elfogadott szlovák jogszabályban szereplő Tokaji Szőlészeti Térség (Tokajská vinohradnícka oblast) elnevezést kellett volna regisztrálnia – olvasható az Új Szó honlapján.