Becsült olvasási idő: 1 perc
Elutasították az Európai Bizottság javaslatát

Alacsony zsírtartalmú ízletes fagylalt, vitaminokkal dúsított olaj, halolajat tartalmazó kenyér - mind mesterséges nanorészecskéket tartalmazó élelmiszerek. Egyelőre nem tudni, hogy mennyire biztonságosak az ilyen részecskék, a fogyasztó azonban szabadon dönthet: az uniós szabályok értelmében a termék csomagolásán fel kell tüntetni, hogy tartalmaz-e ilyeneket. Az Európai Bizottság a nanorészecskék új definícióját javasolta, az EP azonban nemet mondott erre. Utánajártunk, hogy miért.

A nanorészecskék a méter milliárdnyi részénél is kisebb részecskék. Egy elképzelt világban például, ahol egy focilabda nanorészecskényi méretű, az Egyesült Királyság akkora lenne, mint egy fánk.

A mesterséges nanorészecskéket az ételek ízének, színének és állagának megváltoztatására használják. Ezek az anyagok, amelyek nano méretben máshogy viselkednek, mint nagyobb méretben, könnyen beépülnek az emberi szervezetbe.

A jelenlegi uniós szabályok a mesterséges nanoanyagokat 100 nanométernél kisebb méretű anyagokként definiálják. Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy a nanoanyagoknak legalább 50%-ban olyan részecskékből kell állniuk, amelyek mérete 1–100 nanométer közötti. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság 10%-ban szabályozta volna ezt az arányt.

Az Európai Parlament március 12-én elutasította ezt a meghatározást, mivel az lehetővé tenné, hogy a már piacon lévő nanoméretű élelmiszer-adalékanyagokat ne kelljen feltüntetni a termékek csomagolásán.

A képviselők egyúttal azt kérték az Európai Bizottságtól, hogy nyújtson be egy olyan új javaslatot, amely figyelembe veszik a Parlament álláspontját.