A TELJES CIKK CSAK ELŐFIZETŐINK SZÁMÁRA ELÉRHETŐ.
KÉRÜNK, LÉPJ BE A FELHASZNÁLÓNEVEDDEL!

Becsült olvasási idő: 9 perc
E.M.É.K., avagy összefogás a kisboltok jövőjéért
2010. november közepén megalakult az Első Magyar Élelmiszer-kereskedelmi Konzorcium (EMÉK), amelyet hét, magyar tulajdonban lévő, az ország különböző területein tevékenykedő élelmiszer nagykereskedelemmel foglalkozó cég alapított.A közös érdekek mentén szerveződött tömörülés céljairól, a megalakulás körülményeiről Halla László, az egyik alapító cég ügyvezetője, a konzorcium szóvivője nyilatkozott az Élelmiszer szaklapnak. (A decemberi számban megjelent interjú bővebb változata.)
