A 2021-es Érték és Minőség Nagydíj pályázat nyerteseit szeptember 9-én díjazták az Országházban. Ebben az évben 38 pályázó 41 pályázata érdemelte ki a kitüntető címet, köztük a Fiwi-hűt Kft. Vadkonyha termékcsalád kapcsán benyújtott anyaga is.
A pályázat célja, hogy a kiemelkedő minőséget, előremutató gazdasági tevékenységet végző hazai vállalkozások független szakmai zsűri előtt is megmérettethessék magukat. A pályázati rendszer ráirányítja a figyelmet a pályázaton megfelelő áruk és szolgáltatások magas minőségi színvonalára, és elősegíti a nemzetközi piacon versenyképes, kiemelkedő minőségű, magas hozzáadott szellemi értéket képviselő termékek előállítását. A pályázati rendszer kiemelt támogatója a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága, szakmai partnere a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal volt.

„Számunkra az értékteremtés és a kiemelkedő minőség biztosítása alapításunk kezdete óta a legfontosabb szempontok között szerepel. Az ország egyik legnagyobb és legjobban felszerelt vadfeldogozó üzemével rendelkezünk, de sosem engedhetjük meg magunknak, hogy magunkkal szemben állított elvárásaink bármikor is csökkenjenek. Az Érték és Minőség Tanúsító Védjegy elnyerésében úgy gondolom nagy szerepe volt annak, hogy a kezdetektől fogva tudatos beruházásokat hajtottunk végre az élelmiszerbiztonság, termékfejlesztés, az energiahatékonyság és a környezetvédelem terén is. Az országszerte kiskereskedelemi forgalomban is kapható prémium vadhúsaink a fogyasztói felmérések alapján szerencsére egyre népszerűbbek, de külön öröm számunkra, hogy a Vadkonyha termékeket és a hozzá kapcsolódó szakmai munkát a zsűri díjazásra érdemesnek találta. Köszönettel tartozom kollégáim alázatos és becsületes munkájáért, és együttműködő partnereink felé, mert nélkülük ezt a díjat nem nyerhettük volna el.” Mondta el Pechtol Patrik a Fiwi-Hűt Kft. ügyvezetője a díjátvételt követően.

