Az utóbbi két hétben megduplázódott a Széchenyi-pihenőkártyával rendelkező munkavállalók száma. A kártya elődjéből, az üdülési csekkből 11 milliárd forintnyi van még a dolgozóknál. Ezeket év végéig lehet felhasználni.
A SZÉP-kártya kiállításától számítva 5 évig érvényes, ezután pedig díjtalanul meghosszabbítható. A kormány számításai szerint a pihenőkártya bevezetésével, 3-5 éven belül 30-35 százalékkal növekedhet a belföldi turizmus. Az új cafeteriaelemet a munkáltatók évi maximum 450 ezer forint értékben adhatják a munkavállalóknak.
Az étkezési támogatás is átalakul. Az étkezési jegyek megszűntek, helyüket az Erzsébet-utalvány vette át. Ezt csakis az állam adhatja ki, és egyelőre csak magyar tulajdonú üzletláncokban használhatók fel. A hipermarketekkel egyelőre még nem tudott megállapodni a Nemzeti Üdülési Szolgálat.
A legfrissebb adatok szerint több mint 1,5 millió emberhez jutott el az Erzsébet-utalvány, folyamatosan szeretnénk minél nagyobb számot elérni, mert annál több rászorulót tudunk segíteni – mondta Máthé Réka, a Nemzeti Üdülési Szolgálat értékesítési vezetője.
2012-ben új alapokat kapott a cafeteria-rendszer, a szociálpolitika és a gazdaságélénkítő rendszer elvált egymástól.
A gazdaságélénkítés eszköze a Széchenyi-pihenőkártya, másfél százalék lett a korábbi tíz százalék helyett az elfogadóhelyek jutaléka.
Az Erzsébet-utalvány szociálpolitikai célokat szolgál, a két cél teljesen elkülönül egymástól – hangsúlyozta Körtvélyessy László miniszteri biztos. Hozzátette, a rendszer működésével kapcsolatban a kimaradt piaci szereplők ellenérdekeltek. Az Európai Bizottság azután kezdte vizsgálta a rendszert, hogy a piaci szereplők sérelmezték: a nemzetközi áruházláncokat háttérbe szorítja.
Körtvélyessy elmondta: a Széchenyi-pihenőkártya nem diszkriminatív, hiszen egységesen mindenkinek 1,5 százalékos jutalékot kell fizetnie érte. A kifogásolt kritériumrendszer pedig egy normatív rendszer, minden szereplő kibocsátóvá válhat, ha meg tud felelni ennek.
Az első feltétel, hogy létezzen pénzügyi kontroll, hogy biztosított legyen a két éven belüli felhasználás lehetősége. A második az országos ügyfélszolgálat, valamint a kártyakibocsátás rendszerében szerzett tapasztalat – fűzte hozzá a miniszteri biztos.

