Becsült olvasási idő: 1 perc
Est: a Sziget sztori vége

Nem volt képes elegendő pénzt előteremteni az Est Media, ezért tetemes veszteséggel kiszáll a Sziget Kft.-ből.

Az Est Media jelentős, csaknem 900 millió forintos adósságának törlesztése érdekében tett utolsó kísérlete, az átváltoztatható kötvények kibocsátása is kudarcba fulladt, így értékesítenie kell Sziget-részesedését – írja a mai Napi Gazdaság.
A társaság immár bő egy éve görget maga előtt egy 860 millió forintos tartozást, amelynek a fesztiválszervezőben lévő üzletrész képezte a fedezetét.
Az Est Media minden lehetséges módon megpróbálta előteremteni a törlesztéshez szükséges forrást, legutóbbi terveiben átváltható kötvények kibocsátása szerepelt, amelyek mögé szintén a Sziget-részesedést tolták volna be. Azonban a társaság által tegnap kiadott közlemény szerint nem sikerült elegendő előzetes szándéknyilatkozatot összegyűjteni a kötvényjegyzéshez, így inkább elállnak ebbéli szándékuktól.

A Szigettől egy pályázat során kívánnak megszabadulni. Az első forduló akkor sikeres, ha a kínált ár meghaladja a 2 milliárd forintot, ha ennyiért nem jelentkezik vevő, akkor a második fordulóban már 800 millió forintért is elvihető a részesedés. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a Sziget Kft. többi tulajdonosa veszi meg a részesedést.
Az üzlettel nem jár túl jól az Est Media, hiszen a 800 milliónak a többszörösét költötték a fesztiválszervező cég megvásárlására. Igaz, Gerendaiék sem bonthatnak pezsgőt, hiszen korábban többször is Est Media részvényekkel fizettek nekik, amelyeknek az árfolyama mélyponton van.

A társaságnak mostantól már csak az ingyenes lapokból és a hozzá kapcsolódó termékekből lesz bevétele, ami azonban nem éri majd el az egymilliárd forintot sem – írja a Napi Gazdaság.