hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Jelentős fagykárok az ültetvényeken

Mezőgazdasági biztosításokkal tehetünk a legtöbbet a fagykárok enyhítésére.

A 2023. kárenyhítési évben eddig a termelők több mint 400 hektárra kiterjedő területre jelentettek be tavaszi fagykárt, ez a szám az április első hetének fagyos éjszakái miatt egész biztosan jelentősen nőni fog.

A kárenyhítési rendszer lehetőséget teremt a keletkező károk részbeni enyhítésére, ezért ennek kapcsán az Agrárminisztérium az alábbiakra hívja fel a figyelmet:
A kárenyhítő juttatások mértékének megállapításában fontos szerepe van a mezőgazdasági biztosítások meglétének. 

A korábbi gyakorlati tapasztalatok alapján az idei esztendőtől változtatás történt, a kárenyhítő juttatás összegének megállapításánál csak az a mezőgazdasági biztosítás fogadható el, amelyet már az első káresemény bekövetkezése előtt megkötöttek. Ezért javasoljuk mindenkinek, hogy időben kösse meg a szükséges növénybiztosítását, amelynek díjához akár az állam is jelentős mértékű támogatást nyújthat.

Ezúton szeretnénk felhívni a tavaszi fagykárral érintett gazdálkodók figyelmét, hogy mindenképpen érdemes az elektronikus kárbejelentést megtenni az agrárkár-megállapító szerv (vármegyei kormányhivatal) részére annak érdekében, hogy – az egyéb támogatási feltétel teljesülése esetén – a termelői károk a későbbiekben kompenzálhatóak legyenek. A kárenyhítő juttatás iránti jogosultság érdekében már a kárbejelentéskor körültekintően kell eljárni a mezőgazdasági termelőnek, amelyhez ezúton kívánunk segítséget nyújtani.

Tavaszi fagy akkor valósul meg, ha a kockázatviselés helyén a tavaszi időszakban a talajszinttől számított kettő méter magasságban mért - 2 °C vagy annál alacsonyabb hőmérséklet áll fenn. Erről a termelő az OMSZ honlapján tájékozódhat. Fontos, hogy a termelő az OMSZ adat helyességét - ellenkező bizonyításig - vélelmezze és a kárenyhítési eljárásban kötelezően alkalmazza.

A termőre fordult és szakszerűen művelt gyümölcsösöknél a kárbejelentést alapesetben a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül, de legkésőbb a jogszabályban megállapított, tárgyév május 31-ei véghatáridőig szükséges megtenni.

A hozamcsökkenést okozó tavaszi fagy esetén a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésének azt az időpontot kell tekinteni, amikor az időjárási jelenség a károsodással érintett területen bekövetkezik. A kárbejelentés elektronikus felülete az alábbi linkre kattintva érhető el: e-kerelem.mvh.allamkincstar.gov.hu/enter