Becsült olvasási idő: 1 perc
Fazekas: stabil helyzetben a termelők

Stabilizálódott a hazai agrártermelés, mind uniós, mind nemzeti forrásból a korábbi időszakokat felülmúló kereteket használhattak fel - nyilatkozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Világgazdaságnak.

A miniszter elmondta: a gyakorlatilag száz százalékban lehívott agrártámogatások komoly szerepet játszanak abban, hogy a magyar mezőgazdaság jövedelmezősége az elmúlt években érdemben javult, stabilabbá vált a mezőgazdasági termelők helyzete.

Kiemelte: az előrelépés mögött nagy költségvetési támogatások állnak. A tejágazatban idén 63,5 milliárd forintos kerettel dolgozhattak, a sertésállatjóléti támogatás összege 150 százalékkal nőtt 2010-hez képest, 2015-ben pedig új támogatásként bevezették a tenyészkoca-állatjóléti támogatást évi 8,62 milliárd forintos kerettel.

A miniszter szerint a következetes agrárpolitikai intézkedéseknek köszönhetően az állattenyésztés helyzetét sikerült stabilizálni, a legtöbb ágazat esetében megindult a termelés növekedése. A szarvasmarha-állomány 2011 és 2016 júniusa között ötödével, a tejtermelés 2011 és 2015 között 13 százalékkal növekedett és a tejelőállomány is bővült. A juhállomány 2011 és 2016 júniusa között 5,8 százalékkal növekedett, míg a vágójuh-termelés 2015-ben 2,3 százalékkal haladta meg a négy évvel korábbit.

A miniszter hozzátette: a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni jövőjével kapcsolatban egyelőre semmilyen hivatalos javaslat nem jelent meg, így az agrártámogatások esetleges megszűnéséről vagy drasztikus csökkenéséről szóló információk csak találgatások.