A 24.hu szerint a sertéspiacon magát meghatározónak mondó, hajdú-bihari Kurucz-csoport három cége jelentett egyszerre csődöt a múlt héten:
- a Kurucz Agro Mezőgazdasági Szolgáltató Kft.,
- a Kurucz Farm Mezőgazdasági Kft.
- és a Pig-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemcsak azért figyeltek fel a hírre sertéspiaci körökben, mert egy közepes méretű, összességében bőven 10 milliárd forint feletti forgalmú szereplő fizetőképessége rendült meg, hanem azért is, mert a kormányzat által kiemelten kezelt családi vállalkozások egyikéről van szó. Az agrárkormányzat ráadásul évek óta önti a milliárdokat a sertéságazatba, hogy megfordítsa a trendet, és növekedni kezdjen a hazai állatállomány, a hústermelés volumene. Arra is sokat költenek, hogy időről időre mentőövet dobjanak fizetésképtelenné váló cégeknek, akár ugyanazon vállalkozásnak, egymás után többször is.
A Kurucz-csoport sertéstartással kezdte, de mostanára a teljes vertikumot kiépítette a takarmánytermesztéstől a vágóhídon és húsfeldolgozón keresztül a lacikonyháig. A honlapjuk szerint 3500 hektár földön gazdálkodnak 45 ezer tonna takarmány, nyolc sertéstelep, 8 ezer koca, 140 ezer hízó, 6 millió adag étel – számokba sűrítve ennyit közölnek a csoportról, amely maga termeli meg a takarmányt és tenyészti, vágja az állatokat, de a feldolgozást, értékesítést is maga végzi. A 24.hu által megkérdezett versenytársak úgy látták, hogy az utóbbi években a vágás-feldolgozás irányába erősítettek, de túl gyors volt a növekedés, és végül nem jött be a számítás, felduzzadtak a tartozások, ahogy ez az ágazatban nem ritka, komoly bankhitelt görgettek maguk előtt.
A csődhelyzetet állítólag az okozta, hogy az afrikai sertéspestis miatti piaci zavarok, a covid-19 pandémia, az ellátási láncok zavarai és a drasztikus áremelkedések megnehezítették a termelést. Ezzel párhuzamosan a sertésárak mélyrepülése, az exportpiacok elvesztése miatt kialakult európai uniós túltermelés és az ukrajnai háború miatti gazdasági károk rontották a helyzetet.
A 24.hu teljes cikkét ezen a linken lehet elolvasni.


