Dr. Törőcsik Mária, trendkutató, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára előadásában vázolta az elmúlt 25 év magyar vásárlói „evolúcióját”. Kezdetben volt a „kiszámítható vásárló”, aki a hiánygazdaság után mindennek, így az árubőségnek is örült. Ez az időszak addig tartott, míg telítődött a piac, az árubőség megszokottá vált, és megjelentek a „kiszámíthatatlan fogyasztók”, akik az eltérő ingerekre már különböző módon reagáltak. A gazdasági válsággal felbukkantak a „válságfogyasztók”, akik optimális, racionális vásárlásra törekedtek, nem az élvezet és nem a minőség volt a legfontosabb szempontjuk, csökkent a vásárlás emocionális háttere, az „elvárt minimumra” törekedtek. Ezután megjelentek a „megokosodott fogyasztók”, akiket szkeptikusabb hozzáállás, kritikus magatartás, aktív fellépés, az anyagi előny keresése, egészségtudatosság, ugyanakkor a döntések emocionális hátterének növekvő aránya jellemez. Mindezek mellett a megokosodott fogyasztók informálódnak, értékelnek, megosztanak, globális kitekintéssel bírnak és – ha nem is direkt módon, de online – véleményt nyilvánítanak, képesek az összefogásra, és ez által hatalommal rendelkeznek. Ugyanakkor a megokosodott fogyasztót más vonások is jellemzik. Ilyenek például az infantilizálódás, a serendipity (bizalom a szerencsés véletlenben), az önimádat, és ehhez némileg kapcsolódva az érzékenyítettség, vagyis, egyre gyarapodik a valamire érzékenyek serege.
A termékelvárásokról Törőcsik Mária többek között elmondta, a fogyasztók széles rétegénél nem beszélhetünk különösebb igényekről, trendekről, sokan csupán az elvárt minimum beszerzéseket engedhetik meg maguknak.
Az előadásban elhangzott termékelvárások között szerepelt a testhez való viszony, az egészség, az individualizmus, a moralitás, a félelem, az élmény, az élvezet, az életstílus, valamint a státuszjelzés, amely körben ma már nem az autó játssza a főszerepet, viszont bekerült az élmezőnybe a táplálkozás és a sportosság.
Törőcsik Mária végül összegezte a vásárlói értékteremtés legfontosabb pontjait, ezek: az idő, a pénz, a félelem csökkentése, valamint az információ.

