A mesterséges intelligencia témaköre már a rendezvény korábbi előadásaiban is többször szóba került, de a terület bővebb kifejtése Janusz Morozra, a Symphony RetailAI Channel Directorára várt. Nem is véletlenül, a Laurel nemzetközi partnere ugyanis a világ egyik legnagyobb mesterséges intelligencia szolgáltatójának számít a kiskereskedelem terén.

Janusz Moroz részletesen bemutatta a konferencia résztvevőinek „CINDE”-t, aki valós időben több milliárdnyi vásárlási adatot elemez, hogy az azokból kirajzolódó mintázatok alapján a lehető legjobb döntéseket javasolja a készlettervezés vagy épp a személyre szabott ajánlatok terén. A kulcs pedig az, hogy a gép „csak” javasol, és egy jó döntéshozóra továbbra is szüksége lesz, aki hajlandó is megtenni a szükséges lépéseket a vállalat profitjának növelése érdekében.
Ami utóbbit illeti, a Symphony RetailAi munkatársa konkrét adattal is szolgált: megoldásuk segítségével 2%-kal növelhetőek a bevételek, ami volumentől függően jelentős összeg is lehet.

Ezt követően Horváth Balázs, az Ultinous Retail kereskedelmi igazgatója mutatta be a mesterséges intelligencia egy szűkebb, ám nem kevésbé izgalmas rétegét. A cég fejlesztése videokamerák felvételeiből nyer ki adatokat (beleértve a vásárlók nemét és becsült életkorát vagy épp a visszatérő vevők számát), mindezt teljesen automatikusan, emberi beavatkozás nélkül. A rendszer segítségével kiszámíthatóak olyan, a kereskedők számára értékes statisztikák, minthogy hány ember halad el a bolt előtt, és ebből mennyi tér be az üzletbe, illetve az is, hogy egy vevő átlagosan mennyi időt tölt el a polcok között. A vevők útvonalait elemző programokra támaszkodva pedig olyan stratégiai lépések is könnyebben meghozhatók, mint az üzlethelyiség átrendezése.

Horváth Balázs részletesen is bemutatta azt a fejlesztésüket, amely képes előrejelezni, hogy a boltokban várhatóan mikor alakulnak ki hosszú sorok a kasszáknál, és a munkatársaknak figyelmeztetést küldve segít megelőzni a vevőknek kellemetlen várakozást. Az általa példaként hozott esettanulmányok alapján a hosszú sorok száma 60-70%-kal is csökkenhető az Ultinous Retail megoldásaira támaszkodva.
A színpadot megöröklő Kent Messerschmidt, a VoCoVo képviselője azzal nyitott, hogy a walkie-talkiekat és a hangosbemondókat már a „régi világ” megoldásai közé sorolta. Ezekkel szemben a VoCoVo fejhallgató-alapú rendszerei már a jelenkort képviselve segítik a lehető leghatékonyabb csapatkommunikációt az üzletek dolgozói között. A cég eszközei képesek konferenciabeszélgetésekre is, de akár két ember is tud kizárólag egymással kommunikálni a segítségükkel.

Mint elhangzott, a VoCoVo komplex megoldásai nemcsak hatékonyabbá teszik az üzletek működését, hanem egyúttal a vásárlói élményt is javítják, azaz több szempontból is fokozzák az üzletek profitját. Kent Messerschmidt utóbbit igyekezett számszerűsíteni is. Négyezer helyszín tapasztalataira alapozva üzletenként mintegy 4500 euró megtakarítást lehet elérni a VoCoVo-rendszer használatával.
„Mit lehet egy webáruházban automatizálni? Mindent!” Ezzel a sokat mondó kérdés-válasszal kezdte előadását Roskó Dávid, az Oander Kft. integrációs csoportvezetője. A nap utolsó előtti előadója persze igyekezett ki is fejteni ezt a „mindent”. Fejlesztéseikkel a webshophoz kapcsolódóan automatikussá tehető többek közt a fizetés, a csomagcímzés, a készlet frissen tartása és a számlázási folyamat. Ezeken kívül szintén van lehetőség a közösségi oldalakkal és a mobil alkalmazásokkal való összehangolásra, sőt, akár vásárlást ösztönző emailek kiküldésére is – mind-mind emberi beavatkozás nélkül.

Roskó Dávid szerint egyébként a „mit szeretnénk automatizálni?” kérdésnél sokkal fontosabb a „hogyan?” A válasz pedig ez esetben: fokozatosan, azaz gondos tervezés mellett. Ezt illusztrálandó bemutatta, hogyan juthat el három lépésben egy webáruház odáig, hogy rendeléskor a program az egyes raktárak munkamennyiségének függvényében döntse el, honnan induljon útjára az adott termék.
A konferencia záró előadásában Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára a hazai kereskedők szerepéről és lehetőségeiről beszélt. A tisztán magyar tulajdonú retail vállalkozásokat tömörítő szervezet képviselője ismertette aktuális javaslataikat, amelyek álláspontjuk szerint előremozdítanák a komplett hazai szektort. Ezek közé tartoznak a vidéki kereskedelemfejlesztési programok, a különböző hatékonyságnövelő intézkedések, valamint a munkaerőhiányt kezelő javaslatok.

Az MNKSZ az elképzeléseit folyamatosan igyekszik kommunikálni a politikai döntéshozók felé – ezzel kapcsolatban Neubauer Katalin örömtelinek nevezte, hogy Cseresnyés Péter Kereskedelempolitikáért és Fogyasztóvédelemért felelős államtitkár elfogadta a konferencia szervezőinek meghívását, és nyitottnak mutatkozott a párbeszédre.
A főtitkár a hazai vállalkozások nem általános, de ettől még jelen lévő gyengeségei között említette a digitalizációs lemaradást, és az ezzel szorosan összefüggő alacsony hatékonyságot, ám bízik benne, hogy sokan meghallják a Laurel rendezvényének üzenetét, és a közeljövőben még nagyobb javulás következik be ilyen téren is.


