A regeneratív mezőgazdaság egyre hangsúlyosabb szerepet kap az élelmiszer- és állateledel-iparban, részben az ellátási kockázatok, részben a fenntarthatósági elvárások erősödése miatt.
Túlteljesített zöld vállalás
A Nestlé PURINA Europe adatai szerint 2025 végére az állateledelekhez felhasznált gabonák és növényi fehérjék 29 százaléka már ilyen forrásból érkezett, szemben a korábban kitűzött 20 százalékos céllal. A vállalat 2030-ra 50 százalékos arányt irányoz elő.
A programok kiterjesztése mögött részben az a törekvés áll, hogy stabilabbá váljanak a mezőgazdasági beszállítói láncok, miközben a talajminőség romlása és az időjárási szélsőségek egyre nagyobb kockázatot jelentenek. Jelenleg több mint 630 gazdálkodó, összesen mintegy 37 ezer hektáron vesz részt az ilyen jellegű kezdeményezésekben.
A bővüléshez több partnerségi program járul hozzá, köztük a Earthworm Foundation által működtetett Sols Vivants, illetve a 3Keel közreműködésével futó Landscape Enterprise Networks (LENs), amely több európai országban – köztük Magyarországon – is jelen van. Ezek a programok jellemzően szakmai és pénzügyi támogatást biztosítanak a gazdálkodóknak az új gyakorlatok bevezetéséhez.
A vállalat felhívja rá a figyelmet, hogy Magyarországon a büki gyár beszállítói köréből 2025-ben 25 gazda csatlakozott a LENs programhoz, amely több mint 13 ezer hektárt érintett. A résztvevők számára elsősorban gyakorlati eszközök és mérési módszerek állnak rendelkezésre, amelyek segíthetik a gazdaságok alkalmazkodását.
„Olyan eszközöket és szakmai támogatást biztosítunk a programban részt vevők számára, amellyel a gazdák jobban megismerhetik a gazdaságukban alkalmazható intézkedéseket, méréseket, és testre szabott ütemterveket dolgozhatnak ki a hosszú távú ellenállóképességük megerősítésére”
– mondta el Hőgyész Anna, a Nestlé Hungária fenntarthatósági vezetője.
Regeneratív alapanyagok: gyorsuló átállás az állateledel-piacon
A regeneratív megközelítés térnyerése ugyanakkor nemcsak környezeti, hanem gazdasági kérdés is: hosszabb távon az dönti el a sikerét, hogy mennyire képes érdemben javítani a termelékenységet és csökkenteni a kockázatokat az ellátási láncban. A nagyvállalatok részéről egyre erősebb az érdeklődés, de a széles körű elterjedéshez a gazdálkodói oldalon is tartós ösztönzőkre lesz szükség.
„A PURINA Europe-nál hisszük, hogy az egészséges háziállatok és az egészséges bolygó kéz a kézben járnak, és büszkék vagyunk arra, hogy Európa-szerte a már több mint 630 gazdálkodó és több mint 37 000 hektár bevonásával túlteljesítettük a regeneratív mezőgazdasági célkitűzésünket. Várjuk, hogy tovább fejlesszük partneri kapcsolatainkat és kezdeményezéseinket egy ellenállóbb élelmezési rendszer kialakítása érdekében”
– tette hozzá Kerstin Schmeiduch, a Nestlé PURINA Europe fenntarthatósági és vállalati kommunikációs igazgatója.


