Gerendaiék már előre látták, hogy a bérletek eladása elmarad a korábbi évekétől, annak ellenére, hogy idén növelték a kiadásaikat. Enyhíti a helyzetet, hogy az éppen tavaly 27-ről 18 százalékra csökkent áfa miatt emelkedik a jegybevétel nettó összege. A visszaesés legfontosabb okának azt nevezte, hogy az idei sztárprogram gyengébb volt, mint amit a szervezők szerettek volna. Gerendai szerint érezni lehet, hogy fogy a hazai célközönség a demográfiai problémák és a külföldre való elvándorlás miatt. Megjegyezte: az elmúlt években is csökkent a magyar látogatók száma, de akkor azzal párhuzamosan még nőtt a külföldieké, most viszont ez az utóbbi trend is megállt.
Az idén megújult látványvilágról szólva kijelentette: akkor is arra szerették volna helyezni a hangsúlyt, ha erősebb lett volna a zenei program. A nemzetközi fesztiválpiacon ugyanis nagyon erős a konkurenciaharc, mára körülbelül ötször annyi a rendezvény, mint 21 éve, a Sziget indulásakor volt. Miután a kínálat bővül, a kereslet viszont nem, ezért egy ilyen helyzetben csak azok tudnak életben maradni vagy éppen tovább erősödni, akik jól meg tudják különböztetni magukat a többiektől. A látványvilág és a szolgáltatások fejlesztését vagy a sokszínűség erősítését, amikben a Sziget eddig is jobb volt sok versenytársánál, éppen ezért is tartották stratégiai célnak.
Gerendai kiemelte: a mostani változások szinte mindegyikére pozitív visszajelzéseket kaptak. A legnagyobb sikert a strand aratta, de a látogatók jól fogadták a cirkuszt, és a nappali-kora esti közösségi akciókat is. Jelenleg nem látnak olyan idén bevezetett elemet, amelyet ne lenne értelme folytatni.

