Becsült olvasási idő: 1 perc
Győrben megfricskázták a plázastopot

Plázastop ide vagy oda, a Győr önkormányzatának 21 képviselője megszavazta az Auchan helyi beruházásának elvi engedélyét – írja a Kisalföld. A képviselők közül nemmel senki nem voksolt, hárman tartózkodtak, miközben kiderült: Borkai Zsolt, polgármester a Fidesz-frakció tagjaként az Országgyűlésben igennel szavazott a plázastopra.

pláza„A politikusok többnyire álszent módon állnak ehhez a kérdéshez, pedig ez is az igazság része” – jelentette ki a lap beszámolója szerint a fideszes Dézsi Csaba András. Úgy vélte: ennél a beruházásnál arra kell figyelni, hogy Gyirmót és Győr között a kerékpárutak fejlesztését szükséges megvalósítani. A szocialista Kun András szerint az Auchan győri beruházását támogatni kell, de az sajnálatos, hogy „Borkai Zsolt nem a polgármesteri szívével szavazott a Parlamentben hétfőn”, amikor igen gombot plázaanyomott a plázastopra.

„Az önkormányzat minden multinacionális cég győri letelepedésekor komoly fejlesztési projekteket kér, vagyis a város lakói jól járnak – mondta Borkai hozzátéve, hogy ott volt a plázastop hétfői parlamenti szavazásakor – mint ismert a törvényt a Fidesz-KDNP nyújtotta be az LMP kezdeményezésére –, s szavai szerint „megnyomta a gombot”, és igennel szavazott. Győr polgármestere amellett érvelt, hogy az Auchan egymilliárd forint értékben végezne el közlekedési fejlesztést a 83-as főút szóban forgó szakaszán, mivel „jelenleg itt így is életveszélyes a közlekedés”.