Az év első öt hónapjában a kivitel 4,1, a behozatal 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, jelentette pénteken a külkereskedelmi termékforgalom részletes adatai alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A számok alig térnek el a július 9-én közölt első becsléstől.
Az első öt hónapban 2,968 milliárd euró exporttöbblet alakult ki, 174 millióval nagyobb, mint a múlt év azonos időszakában. A májusi 410 millió euró kiviteli többlet azonban - az importnak az exportot meghaladó növekedési üteme miatt - 81 millió euróval kisebb lett az egy évvel korábbinál, és harmadik hónapja mutat ilyen lemaradást.
A változatlan áron számolt volumenindexek is harmadik hónapja jelzik az importnak az exportnál nagyobb növekedését. A kivitel volumene májusban 5,9, az első öt hónapban 7,8 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest, míg importban 8,5, illetve 8,3 százalékos növekedést jelzett a statisztika.
Az élelmiszer-kivitel euróban 3,2 az import viszont 7,0 százalékkal nőtt a tavaly január-májusihoz képest. Az export a gabona kiszállítások áprilisban és májusban tapasztalt lassulása mellett a vágóállat kivitel csökkenése miatt is veszített a dinamikájából.
Az év első öt hónapjában a kivitel 80 az import 75 százaléka az EU többi tagállamával bonyolódott le. Az export euróban 6,3, az import 10,6 százalékkal nőtt a 3,856 milliárd euró exporttöbblet 655 millióval lett kisebb az egy évvel korábbinál. Az Európai Unión kívüli országokkal szemben viszont 829 millióval, 888 millió euróra csökkent a kereskedelmi deficit.

