A nemzetközi ítészek Gyulahús számára immáron hatodik alkalommal ítélték meg az aranycsillagos minősítést.
A bírák a legnevesebb, legmagasabb presztízsű európai kulináris és sommelier szervezetből kerülnek ki, többek között francia, görög, spanyol, svéd szakmai körökből. A Nemzetközi Íz és Minőség Intézet az egyetlen olyan nemzetközi szervezet, mely a bírálathoz vaktesztet használ, ahol valóban elfogultság nélkül ítélik meg a termékeket.
A bíráló bizottság élelmiszer kategóriában is 100 pontos vaktesztet használ. A zsűri a terméket az illat, az íz, a megjelenés, illetve az összbenyomás alapján, súlyozott matematikai átlaggal számolt bírálati eredmény szerint értékeli.
Ennek alapján a Gyulahús Adalékmentes Gyulai Szárazkolbász terméke a „Very Good Taste” a nagyon jó ízű termékek kategóriájába került, amely nemzetközi szinten nem csak Európában jelent elismerést. A minősítéssel járó logóhasználat 3 évig díjmentesen áll rendelkezésükre.

