Vegyes tapasztalatokról számoltak be a megkeresett fővárosi és vidéki vendéglősök az olimpia alatti forgalommal kapcsolatban. Általában igaz, hogy az a vendéglő, ahol televízió vagy kivetítő is található, a nagy sportesemények alatt 10-20 százalékos forgalomnövekedést tud elkönyvelni.
Igaz, a vendéglősök között az olimpia csak a harmadik legjobb vendégcsalogató, a Forma–1 néhány napja a Hungaroringen 30-40 százalékos forgalomnövekedést is hozott nekik, és nemrég, a futball-Európa-bajnokság alatt is jobban pörgött a kassza, mint a javarészt egyéni sportszámokból álló olimpia idején. „A vendégeket általában a csapatsportok vonzzák” – vélekedett a siófoki sétálóutcán, a Petőfi utcán lévő La Riva pizzéria egyik alkalmazottja. Bár a nagyméretű képernyő vagy televízió behozza a vendéget az utcáról, a vendéglátósok között mégis nagy dilemma, hogy kitegyék-e a készüléket.
„Az olimpiai közvetítések nem azt a fajta vendégkört vonzzák, amely passzol a mi megszokott vendégkörünkkel” – mondta az egyik nívósabb Ráday utcai étterem vezetője, aki annak ellenére így vélekedik, hogy olyan helyek fogják közre az éttermét, ahol délutánonként, esténként állandó program a meccsnézés. Szerinte a vendéglátóhely üzemeltetőjének azt is be kell kalkulálnia, hogy a hosszabb közvetítések miatt jóval lassabban „forognak” az asztalok, azaz a vendégek a folyamatos olimpiai közvetítést nézve hosszabb ideig elüldögélnek egy-két sört kortyolgatva. A vendéglősnek ezért jobban megéri, ha a környezetéhez képest kissé magasabban kvalifikált éttermükben nem erőltetik a sportműsorok közvetítését.
A „Ráday Soho” néven érdekvédelmi egyesületbe tömörült vendéglősöknek az önkormányzat is megkönnyítette a döntést, mert az olimpia – és a jövőben a többi, hasonló nézettségű sportesemény – idejére a szabadtéren elhelyezett televíziók és kivetítők után darabonként és naponta 1500 forint adót vetett ki. Válaszul a Ráday utca vendéglátósainak zöme a belső termekbe tette be a készüléket, ahova azonban a nagy hőség miatt nem kívánkoznak a vendégek. Arról is hallani, hogy van olyan vendéglátós, aki dacol az önkormányzattal, és nem fizeti meg a helyi sarcot.
Az olimpia elsősorban a nagyobb áruházláncoknak hozott pluszbevételt. Míg a megkeresett vendéglősök közül senki sem emlékszik olyanra, hogy valamelyik éremesélyes magyar sportoló szereplésekor megugrott volna a forgalom, addig a Tescóban – ahol máskülönben élő olimpiai közvetítéssel csalogatják a vásárlókat – arról számoltak be, hogy Gyurta Dániel úszásban elért első helyezése utáni napokban hetven százalékkal ugrott meg az úszáshoz szükséges ruhadarabok eladása.
Emellett a múlt évhez képest számottevően nőtt a kerékpáros- és a fitnesztermékek forgalma is, az pedig az ötkarikás játékok szinte elmaradhatatlan velejárója, hogy húsz százalékkal emelkedik a sörök, a chipsek és a televíziókészülékek forgalma. Az okostelefonokon is ég az olimpiai láz, globálisan több száz olimpiai alkalmazás készült, de a magyar fejlesztők is jeleskedtek: mind az iOS (Apple iPhone), mind az Android, mind pedig a Windows Phone 7 operációs rendszerekre fejlesztettek kifejezetten olimpiai tartalmakat.
Ezek java részén pénzt azonban nem keresnek a fejlesztők, a letölthető alkalmazások ugyanis ingyenesek, mint az olimpia hivatalos appja is. Érdekes ugyanakkor, hogy egyik applikáció sem került be az adott platformok letöltései között a toplistába.
Ezt a szakértők azzal magyarázzák, hogy az olimpia még mindig alapvetően nagy képernyős műfaj: vagy tévén, vagy pedig webes közvetítés segítségével követik az emberek, s telefonon főként az eredmények után kutatnak. A közszolgálati csatornákat üzemeltető MTVA és a Kirowski közös fejlesztésében készült olimpiai app lehetőséget ad arra, hogy élőben követhessük az adást, ha nem vagyunk tévé- vagy számítógépközelben. Ehhez azonban gyors mobilnetes vagy wifikapcsolat szükséges.
A Népszabadság kereste a fejlesztőcéget, de egyelőre nem kaptak választ arra, hányan töltötték le az alkalmazást, amely mindhárom fő platformon elérhető. Abból azonban következtethetünk, hogy magasan ennek az alkalmazásnak van a legtöbb értékelése az App Store-ban, tehát valószínűleg sokan töltötték le. Az MTVA-n kívül egyébként a Sanoma és az Origo is fejlesztett saját olimpiai alkalmazást: ezeket kevesebben értékelték, viszont a visszajelzések szerint a felhasználók elégedettebbek az Origo alkalmazásával, s kevéssé lelkesek a Sanoma London Most! nevű programjával kapcsolatban.
Sok ezer szív dobbant
A Magyar Telekom érdekes kezdeményezéssel próbálja rávenni ügyfeleit arra, hogy a tévé mellett más platformokon is „fogyasszák” az olimpiai híreket. Egyrészt az olimpiára az ország majdnem teljes területén elérhetővé tették az interaktív IPTV-t, másrészt erről a felületről a szurkolók üzenhettek kedvenc sportolóiknak, méghozzá úgy, hogy azt az olimpikonok egy speciális készüléken meg is kapják. A szívdobbanásnak nevezett üzenetekből az első héten több mint tizenötezret küldtek a sportkedvelők, legtöbben az első versenynapon, augusztus 27-én fejezték ki rajongásukat a magyar csapatnak: ezen a napon másfél ezren üzentek legjobb sportolóinknak.

