Bajai Ernő
Becsült olvasási idő: 1 perc
"Ha nincs bizalom, pokolra kerülünk"

"Ön melyik márkában bízik jobban: Dove vagy Ikea? Audi vagy Pampers? Heineken vagy IBM?" Ezekkel és más márkapárokkal mutatta be A. G. Laffey, a Procter&Gamble elnök-vezérigazgatója felmérésüket, amelynek során fogyasztókat kérdeztek meg a márkákhoz fűződő bizalmukról. Munkatársunk jelenti New Yorkból, a globális FMCG csúcskonferenciáról.

Minden esetben a napi fogyasztási cikk győzött, "mert azok óriási mértékben érik el a háztartásokat, ismertek és népszerűek, a fogyasztók pedig bíznak bennük" - mondta a P&G első számú vezetője,és hozzátette, hogy hasonló ok miatt növekednek a fogyasztók bizalmát élvező láncok saját márkás termékei is.

"Bizalom alapján dől el, hogy a fogyasztók mire adják ki a pénzüket, és amelyik boltban bíznak, azt gyakrabban keresik fel" - mutatott rá a P&G kutatásának fontos megállapítására.

Indra Nooyi, a Pepsico elnök-vezérigazgatója egyike a világcégek élén álló női vezetőknek. "Minden tevékenységünk arra irányul, hogy a bizalmat építsük vállalatunk és markáink iránt" - hangsúlyozta előadása bevezetőjében, és hozzátette: "Minden eddiginél többet invesztálunk a bizalom erősítésére. Bizalom nélkül a pokolra kerülnénk."

Ezen a kongresszuson az előadók csak a szokásos időtartam felét használták prezentációra. Idejük második részében a moderátorral, Alex Thomson angol tévés újságíróval párbeszédes formában fejtették ki gondolataikat.

Nooyi asszony válaszolt néhány kérdésre, majd azt mondta: "Alex, én is kérdezhetek valamit?"

Mire a válasz: "Ez ugyan nem volt benne a forgatókönyvben, de tessék."

"Légy szíves, mondj valamit arról, hogy a média mivel járul hozzá a fogyasztók bizalmának növeléséhez."

"Ebben az Egyesült Királyság tévécsatornái nagy szerepet játszanak" - így a tévés újságíró.                       

"A címekben és az újságok szalagcímeiben miért hajszolják a szenzációkat?"                                               

"A figyelem felkeltése a média reklámja. Ez olyan, mint a cégek között a helyzet. Van köztük komoly is meg kevéssé komoly is."

"De hát a médiának óriási a felelőssége" - mutatott rá a PepsiCo CEO-ja.

"Ez igaz, de azt javaslom, hogy térjünk vissza a PepsiCora."

Az FMCG piac szereplőit tömörítő The Consumer Goods Forum nevű, párizsi székhelyű szervezet idei globális csúcskonferenciája pénteken délután véget ért a New yorki Midtown Hilton szállodában. Részletes beszámolókat az Élelmiszer következő számaiban olvashatnak az érdeklődők.