hero

Forrás:

Store InsiderGVH

Rovat:

KereskedelemAI
Becsült olvasási idő: 2 perc
Hatályba lépett az uniós AI Act, a világ első mesterséges intelligencia szabályozása

Augusztus 1-jén lépett hatályba az Európai Unió mesterséges intelligenciát szabályozó rendelete, az úgynevezett AI Act. A rendelet célja, hogy a mesterséges intelligencia működését érthetőbbé és transzparensebbé tegyék az üzemeltetők, beleértve ebbe a manipulált tartalmak jelölésének kötelezettségét.

2024. július 12-én hirdették ki az Európai Unió Hivatalos Lapjában a világ első, mesterséges intelligencia (MI) megoldások működését átfogóan szabályozó rendelete, az AI Act szövegét. A jogszabály augusztus 1-jén lépett hatályba, azt ugyanakkor fokozatosan kell majd alkalmazni egy 24 hónapos átmeneti időszakot követően; 2026 közepétől lesz az európai, illetve a nemzeti jogrendszerek része. Többek között erről is beszél Dr. Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese a GVH podcastjában.

A jogszabály kockázatalapú megközelítést alkalmaz és ennek megfelelően több kategóriát nevez meg az MI-rendszerekre vonatkozóan, a minimálistól kezdve a magas kockázatig. Ezek a besorolások kötelezik majd a fejlesztő-, gyártó-, illetve üzemeltető cégeket a szabályozási keretek megfelelő alkalmazására, az előírt biztonsági intézkedések megtételére. Azt, hogy milyen bonyolult és átfogó szabályozásról van szó jól jelzi, hogy csak a jogszabály preambuluma 180 bekezdésből áll.

A mesterséges intelligencia problémakörével a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is aktívan foglalkozik. A GVH az uniós versenyhatóságok körében elsők között indított piackutatást a témában 2024. január elején. A mesterséges intelligencia robbanásszerű terjedése, exponenciálisan növekvő fejlődése, és sürgetett piacra dobása alapvetően két fő problémakört eredményezett, ezért a GVH vizsgálói alapvetően ezekre fókuszálnak a jelenleg is folyamatban lévő vizsgálat során.

 

  • Az MI alapú technológia veszélyt jelenthet a tisztességes piaci versenyre. A mesterséges intelligencia jelenleg új, innovatív technológiának tekinthető, fejlesztése pedig jelenleg rendkívül nagy erőforrásokat igényel. Kellően nagymértékű erőforrásokkal – és a fejlesztést könnyítő technológiai tapasztalatokkal – jelenleg csak a legnagyobb technológiai óriásvállalatok rendelkeznek, amelyek így jelentős lépéselőnyhöz juthatnak a piaci versenyben. A mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása ebből kifolyólag vállalkozások egy szűk rétegének kiváltságává válhat, ami a jövőben torzíthatja a piaci versenyt a digitális ágazatokban.
  • Az MI alapú technológia kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat. A digitális térben számos olyan adatgyűjtési és reklámozási gyakorlat van jelen, melyek veszélyesek lehetnek a fogyasztókra. A mesterséges intelligencia alkalmazásával a vállalkozások új szintre emelhetik a fogyasztók adatainak gyűjtését, felhasználását, valamint a „sötét mintázatok” és a személyre szabott reklámok alkalmazását. Kiemelhető példája ennek a kockázatnak a chatbotok működése, amelyek esetében a fogyasztó nincs tisztában azzal, hogy a válasz, amit a mesterséges intelligenciától kapott hiteles forráson alapul, vagy fizetett promóció eredménye.

A GVH podcastjában Dr. Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, a GVH Versenytanácsának elnöke részletesen beszél arról is, hogy miért érzékelünk ekkora „hype-ot” a mesterséges intelligencia technológiák körül, illetve, hogy a versenyjog mint jogterület képes-e lekövetni a turbulens technológiai fejlődést. Mint mondta: „a mesterséges intelligencia technológiája mostanra tudott megérkezni a társadalom számára nyilvánvaló módon.” Mindez elsősorban az online platformok térnyerésének, illetve a mesterséges „adatosítási” folyamat következménye.