A delfi egyetem 19 éves repülőmérnök hallgatója Boyan Slata helyi konferencián mutatta be találmányát, amely 7 millió 250 ezer tonna műanyagtól tisztítaná meg az óceánt, oly módon, hogy a rája alakú, óceán aljához rögzített platformok az úszó hulladékszigetek felső rétegéről gyűjtenék be és válogatnák szét további feldolgozáshoz a műanyagot. Hatalmas lebegő karok kötnék össze a nap és a hullámok energiája által hajtott hajókat, amikhez az áramlatok terelnék a karok közé majd a platformokhoz a hulladékot. Mindezek megvalósulásához viszont befektetőkre lenne szükség, mivel Slata szerint a találmányának segítségével öt év alatt, akár egy óriás szemétsziget is teljes mértékben eltüntethető.

Legnagyobb szennyező: a műanyag

Jelenleg a holland fiatal elképzelése tűnik az egyik leghasználhatóbb megoldásnak, mióta az érdeklődés központjába került ez a globális környezetvédelmi probléma. Idén januárjában ugyanis egy ausztrál tanulmány kimutatta, hogy jelenleg öt hatalmas hulladéksziget kering az óceánok közepén, ami gyakorlatilag minden óceáni medencében egyet-egyet jelent, de a Barents-tengeren egy újabb kialakulását jósolják a szakemberek. Ezek nagyságáról eltérő becslések láttak napvilágot, de megállapítható, hogy a csendes-óceáni szemétsziget teljes mérete az USA-val vetekszik, vastagsága pedig akár tízméteresnél is nagyobb lehet. A nagy darabok könnyen észrevehetőek, de ezeknek a hulladékoknak a nagy része apró méretű és szuszpendált formában van jelen vagy éppen csak a vízfelszín alatt lebeg. A műholdak és a repülőgépek által készített közönséges felvételeken emiatt maradnak sokszor észrevétlenek ezek a szennyezett területek.

Az óceánok problémája tovább gyűrűzik, ugyanis az Amerikai Kémiai Társaság az éves
konferenciáján arról számolt be, hogy már az amerikai Nagy-tavaknál, azon belül is a legkisebb és legsekélyebb Erie-tónál is hasonló, műanyagszemcsékből álló szigetet észleltek.
Ami viszont aggodalomra ad okot, hogy a vizsgált területen a kutatók 1500–1,7 millió
műanyagrészecskét mutattak ki négyzetmérföldenként, s ebből 24 százalékkal több volt a
mikrorészecskék aránya az Erie-tóban, mint az Atlanti-óceán déli részén lebegő szemétszigetekből gyűjtött vízmintákban. Ez a jelenség viszont azért veszélyes, mert az apró törmelékek könnyen bejuthatnak az élőlényekbe, mérgezést, pusztulást okozva a populációkban, s könnyen felhalmozódhatnak az emberi fogyasztásra szánt halhúsban.

Kutatók számítása szerint a kidobástól számítva akár ötven évig sodródhatnak az áramlások által, míg el nem érnek egy ilyen hulladékszigethez. A probléma tehát elég égető, mivel ha már ma elkezdenék az úszó szemétdombok felszámolását, akkor sem lenne minden megoldva. Nemzetközi összefogás kellene ahhoz, hogy a jelenlegi és az úton lévő hulladékokat eltüntessék.

A hulladékok megfelelő kezelése lehetne a megoldás

Erik van Sebille, az Új Dél-walesi Egyetem oceanográfusa az április végén megjelent Conservation című folyóirat cikkében arról írt, hogy az óceánok tápanyagban legszegényebb, tengeri sivatagnak is nevezhető területein koncentrálódik az úszó szemét, s véleménye szerint éppen ezért elsősorban a hulladékok forrását kellene lezárni és csak azután kellene erőinket a tengeri élővilágtól való relatív elszigeteltségben lévő szemétszigetek felszámolására koncentrálni. Sebille kutatócsoportja GPS-szel
felszerelt vándorbóják segítségével figyelte meg, hogy az áramlások révén a hajókról, olajfúrókról és nagy részben a szárazföldről származó hulladékok eddig nem ismert módon kapcsolatban állnak egymással.