Becsült olvasási idő: 1 perc
Idén 5 milliárd forint közelébe kúszhat a Gyulahús árbevétele

Stabilan nyereséges, és idén 5 százalékot meghaladó árbevétel-növekedést tervez a száz százalékos önkormányzati tulajdonban működő Gyulahús Kft. - tájékoztatta Görgényi Ernő gyulai polgármester az MTI-t hétfőn.

Közlése szerint a cég tavaly 4,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el, az eddigi eredmények azt mutatják, hogy idén megközelítheti az ötmilliárd forintot. Ismertette: a Gyulahús 2014-es adózott eredménye közel 162 millió forint nyereséget mutat, ami hatszorosa az egy évvel korábbinak, és az idei évben is nyereséget terveznek.

A polgármester a fejlesztési tervekről szólva kifejtette: európai uniós forrásokból szeretnék a gyártást modernizálni, a technológiát korszerűsíteni, és az energetikai beruházásokkal leszorítani az üzemi költségeket. A belvárosi telephelyet megszüntetnék, az ott zajló szárazáru gyártás kiköltözne a vállalat másik, városszéli tízhektáros telepére, és emellett egy új húskészítmény gyártó üzemet is szeretnének ott felépíteni. Jelenleg a fejlesztési terveken dolgoznak, a költségek becslése még nem készült el.

Hozzátette: egy nagy kapacitású vágóhíd tervezésén is dolgoznak, ha a sertésstratégia sikeres lesz.

Kitért arra is, hogy a vállalat eredményességét, és az ott zajló magas színvonalú szakmai munkát bizonyítja, hogy a gyulai kézműves termékcsalád elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat. További termékfejlesztésben gondolkodnak, eddig a Gyulahús Kft. nyolc pályázata viselheti a Magyar Termék Nagydíj tanúsító védjegyet - mondta.

A mintegy 300 dolgozót foglalkoztató Gyulahús Kft. 2012-ben került önkormányzati tulajdonba, amikor a gyulai önkormányzat munkahelyteremtésre és munkahelyek megmentésére 1,8 milliárd forint támogatást kapott a kormánytól, majd 860 millió forintért teljes berendezésével együtt megvette a felszámolótól a gyárat, és megvásárolta a termékek gyártásához szükséges jogokat, továbbá átvette a dolgozókat. Csaknem egymilliárd forintot pedig az így létrejövő, száz százalékosan önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. rendelkezésére bocsátottak jegyzett tőke formájában.