hero
Kreatív Online
Becsült olvasási idő: 1 perc
Íme, egy sörösdoboz, amely tényleg megtanít gitározni
Nincs több léggitározás?

Ugyan régebbi kampányról van szó, de mivel a The Drum versenyén az egyik leghatékonyabb munka díját nyerte el a napokban, talán még nem késő megemlékezni a Single Cut Beersmiths főzdéjének nyári akciójáról – tételezi fel cikkében a Kreatív Online.

A New York-i Single Cut sörfőzde eddig is büszkén hirdette magáról, hogy a rockzene ihlette termékeiket, de a Zulu Kilo Alpha ügynökséggel közösen látványosan  rá is erősítettek erre a képre.

Az ügynökség abból az egyszerű népbölcsességből indította az ötletét, hogy pár sör után szinte mindenkiből profi gitáros lesz (a saját fejében). És mindannyian tudjuk, hogy minden egyes fesztivál és rockkoncert kötelező eleme a sörösüveget vagy dobozt gitárként használó, a zenétől átszellemült ember.

Innen jött a kampány alapküldetése, hogy tanítsák meg tényleg gitározni a sörökkel a fogyasztókat. A Single Cut új termékcsaládjának minden dobozára egy-egy alapakkord került (C-, D-, G-dúr és E-moll), a címkék pedig nem csak a helyes ujjtartást mutatták meg, de egyben a húrokhoz hasonló érzetet is adtak tapintáskor. Speciális nyitófület is készítettek a dobozokra, amik pengetőként élhettték tovább életüket.

Ez azonban csak a belépő szint volt, a dobozon lévő QR-kódot beszekennelve a sört fogyasztók a Snapchaten egy AR-megoldás (kiterjesztett valóság) segítségével hallhatták is épp milyen akkordot pengetnek, és meg is oszthatták saját akkordmeneteiket, alkotásaikat. A Single Cut Notes termékcsaládját pedig egy gitárnyakat formáló csőben is meg lehetett vásárolni, amellyel bárki tovább finomíthatta a gitártudását.

A képen szöveg látható

Automatikusan generált leírás

A The Drum cikke szerint a Notes sörök kétszer olyan gyorsan fogytak el, mint a főzde korábbi termékei, és messze ez volt a márka eddigi legsikeresebb online kampánya is.