Becsült olvasási idő: 1 perc
Internetről rendeltek pálinkát az adóellenőrök

Internetről rendeltek illegális pálinkát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Az eladóval minden esetben személyes találkozót beszéltek meg az adóellenőrök. A vételár átadása után a helyszínen azonban megjelentek a pénzügyőrök, akik a felkínált párlatot, egyes esetekben pedig az árus autóját is lefoglalták.

Négy nap alatt összesen több mint 300 liter párlatot foglalt le az NAV Borsod megyében. A lefülelt eladók 50 és 612 ezer forint közötti bírságra számíthatnak.
Internetes hirdető portálokon kutatták fel az adóellenőrök azokat, akik párlatot kínáltak eladásra Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Több e-mailes, illetve telefonos egyeztetést követően jött létre a személyes találkozó és a „próbavásárlás”. A vételár átadása után a helyszínen megjelentek a pénzügyőrök, akik lefoglalták az adószámmal nem rendelkező magánszemélytől az értékesítésre felkínált bérfőzés keretében előállított párlatot.

pálinkaAz értékesítést végző személyek valamennyi esetben megsértették a házi pálinkafőzés szabályait, amelyek értelmében az egy háztartásban élő magánfőzetők egy naptári évben összesen 50 liter 86 térfogat-százalékos párlatnak megfelelő mennyiségű párlatot állíthatnak elő adómentesen, s maximum 200 litert főzhetnek saját fogyasztásra.

A bejelentési és a bizonylat-kibocsátási kötelezettség elmulasztása miatt bírságot szab ki a NAV, emellett az eladók 50 és 612 ezer forint közötti jövedéki bírságra is számíthatnak. Az ellenőrzés eredményeként négy nap alatt összesen több mint 300 liter párlatot, több esetben – a kereskedelmi mennyiséget meghaladó, igazolatlan eredetű párlat mellett – a szállítására használt gépjárművet is lefoglalta a vámhatóság – tájékoztatott Varga Zoltán, a NAV Észak-magyarországi Regionális VP Főigazgatóságának sajtóreferense.