A Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt hazai drogériákban, gyógyszertárakban és webáruházakban kapható 9 különböző márkájú menstruációs tölcsért tesztelt.
Laboratóriumban vizsgálták, hogy a termékek tartalmaznak-e potenciális rákkeltő vagy hormonháztartást megzavaró anyagokat: nitrozamint, klórozott paraffinokat, ftalátokat, PAH-ot (policiklusos aromás szénhidrogéneket), formaldehidet, potenciálisan allergizáló fehérjét, kioldódó festékanyagot. Azt is mérték, hogy mennyire strapabírók, hiszen több gyártó akár 10-15 éves élettartamot is ígér egy-egy termékre.
Ezeknek a termékeknek a megvásárlása nagyobb beruházást jelent egy hagyományos tamponhoz vagy betéthez képest, hiszen áruk 6000 és 12 ezer forint között mozog, ami nagyjából egy évi tampon vagy intimbetét vásárlás ára. Ha viszont azt is figyelembe vesszük, hogy akár 5-15 évet is kihúzatunk egyetlen intimkehellyel (menstruációs tölcsérrel), akkor hosszú távon anyagilag mindenképp nyert ügyünk van.
Vegyi anyag szennyezettség
A női higiéniai termékekre, így az intimbetétekre és a tamponokra nem kell ráírni, hogy milyen kisebb mennyiségben előforduló vegyi anyagokat tartalmaznak. Pedig a nyálkahártyával közvetlenül érintkező termékek használata a káros anyagok felszívódása miatt fokozott kockázatot jelent.
Az elmúlt években több korábbi külföldi és hazai kutatás mutatott ki egészségre káros szennyezőket betétekből és tamponokból: hormonrendszert károsító parabéneket, triklozánt, ftalátokat és növényvédőszerből visszamaradt glifozátot találtak több vizsgált termékben.
Mivel a szervezetbe sok más forrásból (pl. kozmetikumok, ételek, házi por) is jut ezekből a vegyszerekből, az egyenként határérték alatti mennyiségek összeadódnak. Ezek a vegyületek ráadásul nemcsak a termékeket használó nőkre, de a később születendő gyermekre is veszélyt jelenthetnek.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete legújabb labortesztjében a vegyi anyag szennyezettséget tekintve mindössze két termék kapott maximum pontot ebből a szempontból, ugyanis ezeknél egyik vizsgált szennyező anyag sem volt kimutatható, míg a többinél még ha nagyon kis mennyiségben is, de kimutatható volt legalább egy nemkívánatos vegyi anyag.
Hétköznapi használat, strapabírás
A vegyi anyag szennyezettség mellett arra is kíváncsiak voltak a fogyasztóvédők, hogy milyen a termékek gyakorlati használata, ezért minden terméket 5 tesztalany használt több havi ciklus során, akik pontozták többek között, hogy mennyire érezték kényelmesnek, biztonságosnak az intimkehely viselését, esetleg okozott-e fájdalmat. A legtöbb termék 5 vagy 4 pontot kapott ebből a szempontból. Mindössze egy terméket pontoztak le a felhasználók, mivel többeknél is fájdalmat okozott a használata.
Jó hír, hogy a TVE által tesztelt 9 menstruációs tölcsér közül mindegyik átment a terhelés teszten, vagyis nem kell attól tartanunk, hogy használat közben elszakadnak, vagy túl hamar tönkremennek.
Reneszánszát éli a mosható intim betét
Ha csökkenteni akarjuk a kockázatainkat, akkor keressük a 100% bio pamutból készült tamponokat vagy betéteket, és kerüljük az illatosított termékeket. Az intimtölcsérek orvosi szilikonból készülnek, amelynek kémiai kockázata jelenleg nem ismert. Környezeti szempontból megoldást jelentenek még a mosható betétek, ezek egészségügyi kockázata szintén kisebb.
Az eldobható betétek, tamponok helyett, az intimtölcsérek mellett egyre népszerűbb alternatívát jelentenek a mosható intim betétek. A Tudatos Vásárlók Egyesülete korábbi tesztjéből kiderült, hogy ez nem csak ökofanatikusoknak jelenthet elfogadható egészség- és környezetbarát megoldást, ugyanis önmagában vagy legalább részben kombinálva az eldobható betéttel vagy tamponnal jelentősen csökkenthető a keletkező hulladék mennyisége és a szervezetet érő vegyi hatás. Sok éves időintervallumban számolva nem kis mennyiségről van szó, és a kezdeti nagyobb anyagi befektetés itt is hamar (közel egy éven belül) megtérül.

Becsült olvasási idő: 3 perc
Intimkelyheket vizsgált a TVE
Egy nő élete során átlagosan mintegy 12 ezer tampont vagy betétet használ el. Környezetvédelmi szempontból kiváló alternatívát jelent erre az intimkehely vagy menstruációs tölcsér, már csak az a kérdés, hogy okozhatnak-e egészségügyi problémát ezek a termékek, és mennyire kényelmes, praktikus a használatuk. A Tudatos Vásárlók Egyesülete legújabb labortesztjének eredménye erre ad választ.
