Novembertől a Nébih hatáskörébe kerül vissza az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás felügyelete, amely korábban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (NKFH) tartozott.
A változással ismét egységes szakmai irányítás alá kerül az élelmiszerlánc teljes folyamata, a termeléstől a fogyasztásig – írja honlapján a Nébih. A „termőföldtől az asztalig” szemlélet lehetővé teszi a kockázatok átfogó értékelését, az ellenőrzések összehangolását és a teljes élelmiszerláncot érintő problémák hatékonyabb kezelését.
Az egységes felügyelet egyik előnye, hogy a hazai és az importból származó élelmiszerek biztonságosságáért ismét egyetlen hatóság felel. A hivatal közleménye szerint a fogyasztók tájékozódását is egyszerűsíti a változás: az élelmiszer-visszahívásokról egy helyen kaphatnak információt, az élelmiszerlánccal kapcsolatos közérdekű bejelentéseiket pedig szintén egy hatósághoz nyújthatják be.
A felügyeleti rendszer átalakítása a területi igazgatást is érinti. Novembertől a járási hivatalok élelmiszerlánc-felügyeleti feladatai a kormányhivatalokhoz kerültek, a Nébih pedig több területen szakmai irányítóként működik közre. A hatósági szakmai irányítás és a végrehajtás szorosabb együttműködése a gyorsabb, összehangoltabb és hatékonyabb ellenőrzéseket szolgálhatja – közölte a Nébih.
Fotó illusztráció: Adobe Stock/Sinyeetew


