2013. negyedik negyedévében az építőipari beruházások 26,5 százalékkal, a szállítás és raktározási beruházások 36,3 százalékkal, míg a feldolgozóipari beruházások 11,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakában mért szintet.
A beruházások negyedik negyedéves növekedéséhez nem a viszonylag alacsony előző évi bázis járult hozzá. A beruházások beindulását segítette a kedvező kamatkörnyezet, illetve a Magyar Nemzeti Bank által indított Növekedési Hitelprogram is, amely még mindig elérhető a vállalkozások számára. Az alacsony kamatkörnyezethez alacsony infláció is párosult, amely úgy segítette a háztartások vásárlóerejének megtartását, hogy közben fogyasztásra is serkentette azokat.
A nemzetgazdasági beruházások jelentős részét képviselő építőipari beruházások nagymértékű, 26,5 százalékos emelkedést mutattak. Az építőipari beruházások növekvő tendenciáját erősíti meg a legfrissebb adat is, miközben már a második negyedévben is 20 százalék fölötti volt a növekedés. A nemzetgazdaság másik ága, a szállítás és raktározási beruházások mértéke szintén figyelemre méltó, 36,3 százalékos növekedést ért el, amely csaknem 269 milliárd forintos erősödést jelent. A legnagyobb nemzetgazdasági ág, a feldolgozóipar 11,5 százalékos beruházás bővülést ért el 2013. utolsó negyedévében. A vizsgált időszakban összesen tizenhárom ágazatban volt magasabb a beruházások mértéke az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
Az éves szintű változásokat tekintve 2013-ban 7,2 százalékkal nőttek a beruházások, ilyen mértékű bővülésre a gazdasági válságot megelőző években sem volt példa. A gép- és berendezés beruházások 8,5, az építési beruházások 5,9 százalékkal emelkedtek éves szinten. A legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar beruházásai 4,9%-kal emelkedtek, ami elsősorban a járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó beszállító ágazatok beruházásaiban tapasztalt bővülésnek tudható be.

Forrás: KSH

