Becsült olvasási idő: 2 perc
Jelentés a pezsgő és virsli „frontról”

Az év utolsó hónapjában – elsősorban szilveszteri kedveltségének köszönhetően – megugrik mind a virsli-, mind a pezsgővásárlás: mindkét kategóriában az átlagnál kedvezőbb forgalomra számíthatnak a kereskedelmi láncok decemberben.

Az éves virsliforgalomnak mintegy hatoda, míg a pezsgőforgalomnak közel fele realizálódik ebben az egy hónapban. A szinte már hagyományosnak számító szilveszteri virslihez fogyasztott mustár iránti kereslet is csaknem kétszerese az átlagos havi forgalomnak – ezt mutatják a GfK idén húszéves Háztartáspanel felmérésének eredményei.

pezsgőMíg az év során alacsony a pezsgőt vásárló háztartások aránya, és ők elsősorban a magasabb jövedelmű és idősebb háztartásokból kerülnek ki, addig szilveszterre készülve a nagycsaládok és a kistelepülésen élők kosarába is kerül az italból – nem csekély mértékben az alkoholmentes változatokból. A pezsgő meglehetősen szezonális termék: míg egy átlagos hónapban csupán a családok 3-5 százaléka, addig decemberben jellemzően több mint 30 százalékuk vásárol ebből az italból.

Ennek kapcsán az év közben alig vásárolt alkoholmentes „gyerekpezsgők” piaca is megélénkül: az ünnepi vásárlók egyharmada ilyen termékváltozatot (is) vitt haza valamely üzletből. Azon pezsgővásárlók körében, ahol 14 év alatti gyermek is él a háztartásban, az alkoholmentes változat elterjedtsége 60 százalék felett volt a tavalyi főszezonban, azaz decemberben.

Ízek tekintetében az édes változatok uralják a piacot, az értékesített mennyiség háromnegyede ebbe a szegmensbe tartozott a vizsgált időszakban. Az édes íz dominanciájában némi csökkenés azért megfigyelhető: egy évvel korábban még közel 80 százalék volt az aránya, azóta a fanyarabb száraz és félszáraz változatok néhány százalékpontnyi piacrészt el tudtak hódítani.

A pezsgőértékesítésben a hipermarketek járnak az élen: 2011-ben az összes mennyiségi értékesítés közel fele ebben a csatornában bonyolódott. Nincs ez másként decemberben sem: az év utolsó hónapjában is ugyanilyen erősek a hipermarketek.

Az egyes kereskedelmi csatornák részesedése a pezsgő mennyiségi forgalmából  

                                  2011. teljes év    2011. december

hipermarket                        46                        49
szupermarket                     17                        18
diszkont                              20                        15
hazai láncok                       10                        12
független kisboltok               5                          3
egyéb                                  2                           3

Forrás: Háztartáspanel, GfK Hungária

Szinte már hagyománynak számít a szilveszteri virsli fogyasztás

Kevésbé tekinthető szezonális élelmiszernek a virsli; forgalma sem olyan mértékbenvirsli koncentrált mint a pezsgőé, és az éves forgalomnak ebben a kategóriában mintegy hatoda realizálódik decemberben. Szinte minden háztartás virsli fogyasztónak tekinthető: népszerűségét és kedveltségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tízből kilenc háztartás vásárolja ezt a húskészítményt az év során. Nem elhanyagolható a decemberi vásárlók súlya: csak a decemberi időszakot vizsgálva az látható, hogy ebben az egy hónapban minden második háztartás vásárol virslit, hogy az év utolsó napján az is kerüljön az asztalra az éjféli köszöntéskor. Ebben az időszakban a vásárolt mennyiség is megugrik: míg egy átlagos hónapban az alkalmanként beszerzett mennyiség valamivel 60 dekagramm alatti, addig decemberben egy-egy vásárlás során harmadával több, átlagosan közel 80 dekagramm kerül a kosarakba. A virsli értékesítésben szintén megugrik a hipermarketek szerepe decemberben.

Kereskedelmi csatornák részesedése a virsli forgalmából (mennyiségben)   

                                2011. teljes év    2011. december

hipermarket                      26                       35
szupermarket                   21                       22
diszkont                            25                       17
hazai láncok                     18                       16
független kisboltok            8                          8
egyéb                                2                          2

Forrás: Háztartáspanel, GfK Hungária