hero
Store Insider

Rovat:

Fogyasztó
Becsült olvasási idő: 1 perc
Jelentős drágulást érzékelnek a fiatalok a mindennapokban

A fiatalok negyede úgy érzékeli, hogy több mint 40 százalékkal emelkedtek az árak az elmúlt egy évben. 

Az élelmiszereknél 76 százalékuk érzékelt jelentős drágulást, de a többi terméknél és szolgáltatásnál is hasonló volt a helyzet a K&H ifjúsági index felmérés szerint.

Az idei év elején azonban jelentős drágulást érzékeltek a 19-29 éves korosztály tagjai – derül ki az első negyedéves eredményekből. A tetemes áremelkedésre panaszkodók aránya szinte minden vizsgált termék- és szolgáltatáscsoport esetében határozottan emelkedett éves összevetésben.
 
Az elmúlt év elején még csak az élelmiszerek és az italok esetén lépte át az 50 százalékot azoknak a válaszadóknak az aránya, akik szerint jelentősen nőtt ezen termékek ára. Idén, azaz 2023 első negyedévében már csak a közlekedéssel kapcsolatos kiadások esetén maradt 50 százalék alatt, egész pontosan 49 százalékon azok aránya, akik jelentős áremelkedést tapasztaltak. 

K&H ifjúsági index
A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült 300 fő részvételével 2023. február 3-17. között. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján.

Minden egyéb termékkör és szolgáltatás – ételek, italok, szórakozás, lakhatási és gyerekhez köthető kiadások, ruhák – esetében 50 százaléknál magasabb volt ez az arány.
 
A K&H felmérése szerint a huszonéves fiatalok 76 százaléka tapasztalt jelentős mértékű áremelkedést az élelmiszerek esetében. A megyeszékhelyeken és a kisvárosokban 83 százalék és 77 százalék, Budapesten „csak” 67 százalék volt azok aránya, akik az élelmiszerek és az italok jelentős drágulását tapasztalták. A keleti országrészben élők szintén 83 százaléka értékelte úgy, hogy meglehetősen nőtt az éelmiszerek ára.

A szórakozóhelyek, éttermek árait a fiatalok 65 százaléka látta jóval magasabbnak a korábbinál. A lakhatási költségek emelkedése került a harmadik helyre, miután a megkérdezettek 64 százaléka említett jelentős áremelkedést.

Kiemelt kép: adobe