Szúnyog- és kullancsriasztó szerek csak az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal (OTH) engedélyével forgalmazhatók Magyarországon. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat felhívta a figyelmet, hogy kizárólag az ilyen termékeknél garantálható, hogy alkalmazásuk nem jár elfogadhatatlan egészségügyi kockázattal.
Az engedély kiadását az OTH az Országos Epidemiológiai Központban elvégzett
termékhatékonysági vizsgálat eredményéhez köti. Az ÁNTSZ mindenkit arra figyelmeztet, hogy szúnyogriasztó szer vásárlása előtt feltétlenül ellenőrizze, megtalálható-e a termék címkéjén a hivatalos engedély, amely az „OTH”, illetve „JÜ” (járványügy) betűsorral kezdődik, majd számokkal folytatódik. Hangsúlyozza, hogy „csak az engedélyezési eljáráson átesett terméktől várható el kellő hatékonyság”.
Az ÁNTSZ közleményében arra is kitért, hogy „az évtizedek óta jól bevált engedélyeztetési rendszer ellenére” most is kaphatók olyan termékek, főként különféle anyagú karkötők, amelyek hatásossága kétséges. A jelenleg engedélyezett riasztószerek között mindenesetre egyetlen karkötő formájú termék sem szerepel, tehát hatékonyságuk nem igazolt – hangsúlyozza az ÁNTSZ. Az illatosított divatkarkötők ráadásul allergiás bőrtüneteket válthatnak ki, az érzékeny bőrű gyermekek és túlérzékeny felnőttek esetében pedig még nagyobb a kockázat – tették hozzá.
Az ÁNTSZ szerint még a természetes illóolajok is tartalmazhatnak olyan összetevőket, amelyek az arra érzékenyeknél allergiás reakciót válthatnak ki. Az SCCNFP (a kozmetikai termékek és a fogyasztóknak szánt nem élelmiszertermékek tudományos bizottsága) 26 illatanyagot a kontaktallergiás reakciók egyik fontos kiváltójaként azonosított. Ennek alapján kiadták a 26 allergén illatanyag listáját, de ennek nem vehetjük hasznát például a többnyire távol-keleti importból származó illatosított karkötők vásárlásakor, mivel azokon sem a címkén, sem a csomagolóanyagon nincsenek feltüntetve az allergén illatanyag-összetevők, forgalmazásukat, címkézésüket nem szabályozza rendelet.

