A siófoki Retail Konferencián a szervező Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője, Bessenyei István bemutatott egy működő, az új elvárásoknak megfelelő adóügyi ellenőrző egységet (AEE), amely az online kasszarendszer lelke. A vezető ezután beszélt a jövő irányzatairól is, így kiemelte a mobiltelefonok egyre nagyobb szerepét a kereskedelemben, a webes értékesítés felfutását, az érintés nélküli fizetés elterjedését valamint a mesterséges intelligencia felértékelődését.
Szabó Ervin, a Laurel Számítástechnikai Kft. ügyvezetője számos versenyképességet javító, illetve rontó tényezőt sorolt fel előadásában. A pozitív tényezők között említette a hatékonyságnövelést, a költségcsökkentést, az új profilok bevezetését, a termékpaletta szélesítését, míg negatívumként a kiszámíthatatlan szabályozást, a fogyasztás csökkenését, a növekvő adókat és a csökkenő piacot. A Laurel ügyvezetője hangsúlyozta, kulcsfontosságú az innováció.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára arról beszélt, hogy 2006 óta tízezerrel csökkent a kereskedelmi értékesítőhelyek száma, így most 154 ezer van belőlük. A folyamat legnagyobb vesztesei a kisboltok voltak. A kereskedelmi fogyasztás Magyarországon 2007-2012 között folyamatosan csökkent, az idén szinten maradhat, jövőre pedig már növekedés jöhet.
Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank Nemzeti Készpénzszakértői Központjának vezetője arról
tartott előadást, hogy a legmodernebb technológiát bevetik a pénzhamisítók ellen is. A jegybank applikációja révén már okostelefonon is képezhetik magukat a pénztárosok. Ha fizetni kell bármiért, még mindig nagyon gyakori a készpénzes tranzakciók száma, a fizetési szolgáltatók egyértelműen azt jelzik, hogy kevesen használják a kártyákat. A bankkártyás tranzakciók háromnegyedét készpénzfelvételre használjuk – mutatott rá Pataki Tibor. A statisztikák is azt mutatják, hogy a saját valutát használó országokban a készpénz szerepe továbbra is jelentős. A készpénzhasználat kockázatairól elmondta, a hamisítás természetesen még jelen van, de javuló tendenciát érzékelnek. A szakember szerint figyelemreméltó jelenség, hogy az egy év alatt lefoglalt forinthamisítványok mintegy 80 százaléka átmegy valamilyen kiskereskedelmi pénztáron. A bűnözők ugyanis tudatosan a bankjegyeknek azokat a részleteit hamisítják profibb módon, amelyeket a pénztárosok vizsgálnak a gyorsellenőrzéseik során.
A GSM technológia jelenti majd a mobil adatkommunikáció alapját, ipari SIM-chip kerül a gépekbe – mondta el a Laurel Retail Konferencia első napjának délutánján tartott előadásában Brasnyó Péter, a Mobil Adat Kft. szakértője. A cég a három hazai mobiltársaság mellett virtuális szolgáltatóként vesz részt a projektben. A kormányrendelet meghatározta, milyen eszközökkel, hogyan valósuljon meg a mobil adatkommunikáció – mutatott rá Brasnyó Péter. Elmondása szerint GSM technológián kell alapulnia, ipari SIM-chipet kell beépíteni a gépekbe, amelyek képesek csatlakozni mindhárom mai, fizikai mobilszolgáltató hálózatára. A projektben egyébként negyedik, virtuális szolgáltatóként a Mobil Adat Kft. is részt vesz.
Az új rendszerben a pénztárgép bekapcsolása után megtörténik az azonosítás, ellenőrzik többek között, hogy van-e előfizetés. Ezt követően a SIM-chip csatlakozik annak a szolgáltatónak a hálózatára, amelynek legerősebb a térereje, és úgy küld adatokat a NAV-hoz. A szakember közölte, hogy külön jogosultsággal rendelkező műszerészgárda tudja cserélni, javítani majd a készülékeket, és 24 órás helpdesk is segíti az ügyfeleket.

