Becsült olvasási idő: 1 perc
Kéken világít a csirkehús a sötétben

Kék fényt bocsát ki sötétben az a csirkemell, amelyet egy ikrényi férfi vásárolt még újév előtt - írja a Kisalföld. A hatóságok csak találgatnak.

Múlt héten vásárolt csirkemellett egy ikrényi férfi, aminek a felét elkészítette, a másik felét azonban szilvesztereste véletlenül nyersen elöl hagyta a konyhapulton. A hús később kéken világított - számolt be a Kisalföld


Fotók: Bertleff A.

Fotók: Bertleff A.


Laborvizsgálatok híján egy szakember sem mert a lapnak arról nyilatkozni, mi történhetett, a Nébih budapesti központja két lehetséges magyarázatot adott a furcsaságra.

Az egyik, hogy valamely Pseudomonas baktériumfajjal szennyeződött a hús, amely az előkészítés, feldolgozás során bárhol megtörténhetett. Felmerül annak a lehetősége is, hogy foszforvegyületek foszforeszkálása okozza a jelenséget.