Becsült olvasási idő: 1 perc
Képet kaphatunk a Föld összes termőföldjének aktuális állapotáról

Minden mezőgazdász számára elérhetőek szatellit képek a Földről, valamint annak evolúciójáról, változásairól és fejlődéséről a Google és a FAO együttműködésének köszönhetően. Az Agroinform.hu írása.

A FAO kifejlesztett egy teljesen ingyenesen használható open source szoftvert, ami tulajdonképpen szatellit képek, a Bing maps és a Google kalkulációs képességének ötvözete. A szoftvert úgy hívják, hogy Collect Earth, ami a Goggle Earth adatbázismotorját használja. A portálon keresztül több millió amerikai és európai szatellitkép érhető el.

Hogy működik a Collect Earth?

A szoftvert le kell tölteni és testre szabni, majd ezután rákeresni az adott területre. A szoftvert úgy fejlesztették ki, hogy még a gyenge internetkapcsolattal rendelkezők is használni tudják. A legérdekesebb az egészben, hogy minden mezőgazdász rálátást kaphat a földterületek aktuális állapotára, de emellett régebbi képek is elérhetőek.

A Modis es Landsat szatellitek egy hónapban többször is áthaladnak ugyanazon a ponton, így folyamatosan frissítik az adatbázist. A Landsat 7 es 8, 16 napos frekvenciával dolgozik, míg a Sentinel 5 naponként ér ugyanarra a pontra.

A földterületek változásainak követése igencsak hasznos a mezőgazdaságban, hiszen egy földcsuszamlás vagy erősebb esőzések hatására egy-egy patak és mező képe jelentősen átrendeződhet. Hamarosan az ültetvények egészségi állapota is megfigyelhetővé válik a rendszer segítségével.