Becsült olvasási idő: 2 perc
Kész kis élelmiszerboltot nyit egyik hazai üzletében a Marks and Spencer

Csütörtökön sokak álma vált valóra azzal, hogy az angol tulajdonban lévő Marks and Spencer végre hazánkban is elkezdte forgalmazni élelmiszer-kínálatát. Ez persze nem azt jelenti, hogy azonnal egy kis közértet toltak be valamelyik budapesti ruhaüzletbe, de a csokoládékon túl mást is lehet kapni. A Dívány a Mammut kettőben lévő Marks and Spencer üzletében térképezte fel a kínálatot.

Az üzlet több mint 400-féle áruval kecsegtet, és az életmódmagazin munkatársai mind a bolt kínálatát, mnd pedig az árakat is igyekezetek feltérképezni, már csak azért is, hogy ezeket az angliaiakkal összevessék. A Dívány szerint már nagyon ráfért Magyarországra, hogy egy ilyen magas színvonalú termékeket kínáló, „saját márkás” gasztro bolt nyíljon, lenyomva némileg az összes kulináris üzlet drága kínálatának az árait. Ráadásul minőségi termékekről beszélünk, érdemes tehát követni a változásokat a boltokban.

Az M&S-nek az (országban már régóta működő) angliai élelmiszerrészlegeit, nem úgy kell elképzelni, hogy egy kis sarkot elkerítenek a boltban különböző kekszeknek; egy egész szintet elfoglalnak ezek a termékek. Általában az ilyen nagy hodályokban van egy kis bisztrórész is, ahol kényelmesen meg lehet ebédelni vagy csak kávézni egyet, de van olyan is, ahol modern Deli Bárban fogyaszthatja el az ember a friss tengeri ételeket egy pohár pezsgővel leöblítve. Ja, és hogy tetézzük a dolgokat, 2002 óta önkiszolgáló kassza is működik ezekben a részlegekben (Foodhall), ami elég nagy szó, főleg, ha arra gondolunk, hogy ezt itthon még csak pár éve bátorkodta bevezetni a Tesco, és az IKEA is még csak most csatlakozott ehhez az „akcióhoz”.

A kinti üzletekben minden áru saját márkás (2009 óta már a Coca-Cola és a Stella Artois is odatette a lábát a küszöbre, de nem mindegyikbe, és csak nagyon szűkös kínálattal). Van szárazáru, friss tejtermék, tőkehús, édesség, ital és a legjobb: friss, előre elkészített saláták, gyümölcsök, zöldségek, szendvicsek és szószok. Itthon is volt rá precedens, hogy hasonlóval próbálkozott bolt, sőt, a SPAR némelyik üzletében még ma is van friss saláta és szendvics, de elég csekély a felhozatal, és bár tényleg friss, sajnos sehol nem tudják azt a színvonalat hozni, mint amilyen az angol üzlethálózatokban fellelhető. Merthogy ilyen nem csak az M&S-ben van külföldön sem – a legtöbb hiperben és szuperben ez már szintén bevett tendencia. Szóval ezen a téren kicsit még le vagyunk maradva, de talán idővel ez is beszivároghat a hazai kínálatba.

A hazai részleg bemutatását a Dívány cikkében lehet teljes terjedelmében elolvasni.