Becsült olvasási idő: 1 perc
Kétszázmillió forintos beruházást hajt végre a Vereshús Manufaktúra Gyulán

Új gyártócsarnokot alakít ki a Vereshús Gyulai Kolbász- és Húsmanufaktúra a békési fürdővárosban. A várhatóan év végére elkészülő beruházás 200 millió forintba kerül - hangzott el a helyszínen sajtótájékoztatón.

Veres András, a Vereshús Gyulai Kolbász- és Húsmanufaktúra ügyvezetője elmondta, a barnamezős beruházáshoz 31,14 millió forintot nyertek el a vidékfejlesztési pályázaton, ebből alakítják ki a hűtőkamrákat és telepítenek napelemeket.

A beruházás többi részét saját forrásból és banki hitelből finanszírozzák. Gyula határában tavaly nyáron megvásároltak egy épületet, amelyet kívülről felújítottak, kialakították a szociális helyiségeket, az 500 négyzetméteres csarnokban elvégezték az aljzatbetonozási munkálatokat. A feldolgozó- és főző helyiségek, a sózó- és érlelőkamrák kialakításával év végéig szeretnének végezni.

A szükséges engedélyek beszerzése után reményeik szerint jövő év közepén indulhat meg a gyártás az üzemben.

Elsősorban szárazáru termékeket, felvágottakat, főtt sonkát és szalonnát gyártanak majd a csarnokban, az előzetes becslések szerint heti 4-5 tonna mennyiségben, ami megháromszorozza a jelenlegi gyártási kapacitásukat - mondta az MTI-nek Veres András.

Az ügyvezető - aki Gyulán önkormányzati képviselőként is tevékenykedik - elmondta, jelenleg 15 munkavállalót foglalkoztatnak, ezt a létszámot 4-5 fővel mindenképp emelni fogják, ha elindul a gyártás.

A 2007-ben alapított cég 2015-ben saját vágóhidat épített, Békés megyei termelőktől vásárolnak fel sertést. A vágóhíd kapacitása heti 500 állat lenne, jelenleg 200-at vágnak.

Az ágazatot a koronavírus-járvány mellett a sertéspestis és az ukrán háború is sújtja, jelentős piacokat veszítettek, ezért döntöttek úgy, hogy növelik a feldolgozott késztermékek gyártását - magyarázta az ügyvezető.