Becsült olvasási idő: 1 perc
Kiderült, mi kell az online vásárlóknak

Azt eddig is tudtuk, hogy a kényelem és az olcsóbb árak jelentik az online vásárlás talán legnagyobb vonzerejét, azonban a Lab42 kutatásából újabb érdekességek is kiderültek. Így például az árengedménynél is fontosabb, hogy ingyenes legyen a házhozszállítás.

Hosszú, azonban rendkívül informatív infografikát készített az online vásárlási szokásokról a Lab42. A cég online felmérése szerint a megkérdezettek kétharmada szívesebben vásárol a neten, mint hagyományos módon, 73 százalékuk pedig a vásárlásai legalább felét a világhálón intézi.

Az internet mellett szól a felmérés során megkérdezettek 80 százaléka szerint a szélesebb választék, kétharmaduk szerint az olcsóbb árak, míg 70 százalék a jobb akciók és promóciók miatt részesíti előnyben a világhálót. A vásárlási döntést leginkább a több fogyasztó értékelése befolyásolja a kutatás szerint. Érdekes eredmény viszont, hogy a felmérésben részt vevők 45 százaléka vásárolt már olyan terméket az interneten, amit személyesen, üzletben nem vett volna meg.

A kiszállítás kapcsán is érdekes dolgok derültek ki. Így például a megkérdezettek 93 százaléka szívesebben választ olyan webshopot, ahol ingyenes a házhoz szállítás, de még jobb, ha esetleges probléma esetén a visszaszállítás sem kerül semmibe. További érdekesség, hogy a válaszadók 79 százaléka inkább az ingyenes kiszállítást választaná, mint az árengedményt.