Becsült olvasási idő: 1 perc
Kíváncsi, hogy hol eszik a világon a legtöbb húst?

Nyilván az olvasó is gyakran elmélázik azon, hogy ugyan a Föld melyik államában fogyasztják a legtöbb húst az emberek. A Fox News cikkének szerzője nem lepődne meg, ha meglepődnénk a válaszon.

Amint az ismeretes a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD) a globális gazdasági és társadalmi jólétet célzó politikák támogatására hozták létre a megalapítói. A 200 tagállamáról minden évben adatok garmadáját közzétevő organizáció az országok húsfogyasztási szokásait is rendszeresen górcső alá veszi.

A leírtak tükrében érthető, hogy az éves húsfogyasztás fejenként számolt mértékét 2013-ban is rangsorolta a világszervezet. A Forbes és Statista az eredmények alapján létre is hozott egy takaros táblázatot, melyben nyomon követhetjük, hogy mely országok is fogyasztják a legtöbb marha-, baromfi-, sertés-, borjú- és juhhúst az egész világon. Jelen írásban, mi csak az élvonal zászlóshajóira kívánunk koncentrálni, melyek dióhéjban a következők (a számokat kerekítettük):

1. Ausztrália

Valóban, a kontinensnyi országban évente fejenként 205 fontnyi (kb. 93 kg) húst kebeleznek be az emberek.

2. Egyesült Államok

Érdekes módon nem az amerikaiak „burkolják be” a legtöbb állati fehérjét a Földön, de azért az a 201 font (kb. 91 kg) is tiszteletet parancsoló teljesítmény.

3. Izrael

Az izraeliek 190 fontja (kb. 96 kg) 2013-ban a harmadik helyre volt elég.

4. Argentína

Az argentinok csak 187 font (kb. 85 kg) húst habzsoltak be a 365 napos időszakban, de azért ne keseredjenek el!

5. Uruguay

Az uruguayiak 183 fonttal (kb. 84 kg) majdnem elcsípték a negyedik helyet, de aztán mégse.

A teljes listához erre a hiperhivatkozásra kell ráklikkelni.

Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám