Az alapítvány a tavalyi nagy siker után idén is megrendezi azt a sétáló kóstolót, amelyen az 50 legjobb magyar borász, plusz a Borászok Borásza díj eddigi nyertesei gyűlnek össze március 7-én Budapesten, hogy egymás tételeivel közelebbről is megismerkedhessenek és értékeljék azokat.
Az esemény a különleges kóstolási élmény mellett része a Borászok Borásza választási mechanizmusának is, hiszen részben ezen kóstolások alapján döntik majd el, hogy idén ki lesz a Borászok Borásza, a jelöltek ugyanis itt adják le elsőkörös szavazataikat. Minden borász legfeljebb három, a pincészetet leginkább jellemző tétellel mutatkozhat be. A Kóstoló Kör délelőttjén ez a szakmai rész zárt kapuk mögött zajlik.
Délután viszont a Kóstoló Kör megnyitja kapuit azon néhány szerencsés előtt, akik időben regisztrálnak, és jegyet igényelnek az eseményre. Belépőket valóban csak korlátozott számban és érkezési sorrendben biztosítanak.
Borászok Borásza Kóstoló KörésGyengébb? Nem! Nőnapi Kóstoló 2020-ban a Borászok Borásza Kóstoló Kör megalkotói a Gyengébb? Nem! Nőnapi Kóstoló |
Aki be szeretne jutni erre az exkluzív (kettős) kóstolóra, hogy koccinthasson a legjobbakkal és megkóstolhassa a legszebb magyar borokat, látogasson el a boraszokborasza.hu oldalra és keresse a pontos részleteket, illetve a jegyigénylés feltételeit a Borászok Borásza Kóstoló Kör leírásában.


